1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)

KECSKEMÉTI JÁRÁS

is, akik egyébként Gyulai aláírásával ellátott katonaigazolványt kap­tak. 144 A második felszólaló Kerezsi Ferenc alhadnagy volt, aki újabb ta­gokat javasolt a katonai tanácsba. A felszólalások és javaslatok után Zalavári József alezredes szavazást rendelt el, melynek eredményeként a hadtest forradalmi katonai tanácsának tagjai a következők lettek: 145 Gyu­lai Mihály ezredes, Papp Balázs alezredes, Bartos András őrnagy, Pálfi Dániel százados, Kékesi Sándor százados, Körtés József főhadnagy, So­mogyi Zsigmond százados, Stefán Lajos törzsőrmester, Horti István hon­véd, Iványosi Szabó Ottó törzsőrmester és Dányi Gyula őrvezető. Ekkor érkezett meg Gyulai Mihály ezredes, aki a gyűlésen eddig nem volt je­len. A jelenlévők tapssal fogadták. Gyulai Mihály ezredes a tapsot össze­fogott kézzel, elérzékenyülve köszönte meg. Ezután elénekelték a Him­nuszt, és a gyűlés szétoszlott. - A forradalmi katonai tanács tagjai továbbra is a teremben maradtak, és megválasztották az elnökséget. Erre 22 óra tájban került sor. Gyulai Mi­hály ezredest elnöknek, Papp Balázs alezredest és Bartos András őrna­gyot elnökhelyettesnek választották meg. Utána szétosztották a feladato­kat: Papp Balázs alezredest Gyurkó Lajos és Sucin József mellé osztot­ták be, hogy azok ténykedését ellenőrizze. Somogyi Zsigmond százados a hadműveleti osztály munkáját felügyelte. Körtési József főhadnagy a városi szervekkel való kapcsolat megszervezését kapta. Kékesi Sándor százados és Horti István honvéd távbeszélő-ügyeletes lett a katonai ta­nács szobájában. Pálfi Dániel hamarosan kitette a besúgók névsorát a fa­liújságra. - A forradalmi katonai tanács röplapot készített, melyben bejelentette, hogy a forradalom mellé állt. A röplapot Gyulai Mihály javította és hagyta jóvá. Iványosi Szabó Ottó törzsőrmester és Szabó Lajos törzs­őrmester intézte a röplapok kinyomtatását. Dányi Gyula őrvezető Sze­gedre utazott, hogy bélyegzőt készíttessen a forradalmi katonai tanács­nak, útközben a röplapot is terjesztették. - Ezután Zalavári József alezredes magához rendelte Raduly őrnagyot, és azt a parancsot adta, hogy riadóztassa a hadtesttörzs tiszti állományát. Tóth Mihály százados vezetésével Zalavári József 10-15 tagú tiszti cso­portot állított össze, és parancsot adott, hogy az elhárító osztály tagjait fegyverezzék le. Pálfi Dániel és Kékesi Sándor is tagja volt a különít­ménynek. Az elhárító osztályon az AVH-tól mintegy 20 tiszt tartózko­dott. Kerekes ávós százados kérte, hogy az éjszakát még a laktanyában tölthessék, de nem engedték meg nekik. Az elhárító tisztek és a polgári AVH-tisztek lefegyverzésénél személyi bántalmazás nem volt. HL XI/26. a. B 01/1959. Gyulai Mihály és társai pere. HL XI/26. a. B 01/1959. Gyulai Mihály és társai pere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom