Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

I. Növénytermesztés

Ilyen esetekben ürmöt, diófa, bodza vagy más erős szagú falevelet szórtak rá, de legtöbbször már ez sem segített.

79 Kecskeméten a XVII. század végén az egyébként is gyenge és az ekkor tovább romlott közbiztonság miatt maga a város is kénytelen volt a lakosság ellátására gondolni. Ezen túlmenően számítania kellett a városnak arra is, hogy a hadviselő felek különféle váratlan és erőszakos követelésekÄel állnak elő, ezért jelentős mennyiségű gabonát vásárolt fel és tárolt saját vermeiben. Ezek nyilván semmiben sem különböztek a gazdákétól. Egy 1689-ből fennmaradt kimutatás szerint 49 olyan vermet tartottak nyilván, amelyben valamilyen terményt tároltak. A felsorolás szerint 14 veremben búzát, 21-ben árpát, 3-ban zabot, 10-ben kölest rejtettek el, „item a tájon mégis egy verem teli, de nem tudjuk mivel."

80 Egy-egy csapadékosabb esztendő még a homokos talajba mélyített vermek számára is katasztrofális lehetett, és előfordult, hogy az egész város számára csaknem elemi csapásnak bizonyult. 1771-ben a „víznek árja" miatt a város mind a nyolc tizedében sok gazda vermelt gabonája ment tönkre. A nyilvántartás szerint 173 gazda vermeiben összesen 3604,5 kila búza, 227 kila rozs, 1934 kila árpa és 431,5 kila zab ment tönkre.

81 A reformkorban több jómódú gazda már padlásterét és kamráját is felhasználta gabona tárolására. Ez viszont csak a következő évtizedekben vált általánossá. A legtehetősebb gazdák, akik jelentős nagyságú szántóföldjeiken nagyarányú gabonatermesztésre rendezkedtek be, már ezekben az évtizedekben felépítették a korszerű gabonatárolás eszközét: a granáriumot, más szóval a magtárat. Ez is igazolja, hogy a paraszti árutermelés ezekben az évtizedekben rendkívül nagy változáson ment át. Ha nem is általánosítható e gyakorlat, de kétségtelen, hogy a legmódosabb gazdák tudatosan váltották fel örökölt ismerteiket újabbakra, jelentős áldozatokat is vállaltak birtokaik rentábilisebbé tétele érdekében. Ez a néhány tucat gazdaság szervezettségében és felszereltségében alig maradt el az évonalbeli egyházi és világi nagybirtoktól. A szántóföldek termőképességének fenntartása évszázadok óta az egyik legkomolyabb gondja volt minden gazdának. A kertes, tanyás gazdálkodás keretében a nagy számú jószág tartása, teleltetése folyamatosan biztosította a szükséges trágya egy részét. Egyébként a trágyázás országosan sem volt általános. Tessediket még kigúnyolták, „amiért a trágyával s többszöri szántással Istent és a természetet gazdagabb termésre akarja kényszeríteni."

82 A trágyázás a XVIII. század végén még a földesúri majo79 GAÁL László: 1966. 311., ill. 1978. 248. 80 IV. 1504. a/ Városkönyvek, 2. Szilády Károly másolatai. 81 IV. 1504. cl 162. Egy kila két vékával volt egyenlő, azaz kb. 60 liter. 82 GAÁL László: 1966. 230-231.