Ónodi Márta: A kiskunfélegyházi Constantinum leánynevelő-intézet krónikája 1919. december – 1923. augusztus. Forrásközlés és kísérőtanulmány - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 12. (Kecskemét, 1999 [!2000])

A KISKUNFÉLEGYHÁZI FIÓKHÁZ KRÓNIKÁJA

15. Fönöknő és Leonida növ. a hajnali vonattal Czeglédre utaztak, hogy esetleg szükséges fölvilágosítással szolgálhassanak kedves Tiszt. Anyának a megalakítandó zárda ügyében, este a gyorsvonattal vissza érkeznek. Mindannyiunk nagy örömére kedves Tiszt. Anya 836 és Tiszt. Titkárnő 837 is eljöttek Fházára, hogy egy éjjelt itt töltsenek. 16. Generális Főnöknő beszél Toldy ngs. úrral a párhuzamos osztályokról, nem vállalja azoknak tanítónőkkel való ellátását. A város elvetette a párh. oszt. fölállítására vonatkozó kérvényét a Felügyelőbizottságnak - tehát az anyagi sincsen biztosítva. 838 Toldy ngs. úr vélte, h. a szülők önkéntes hozzájárulásából és államsegéllyel - fön volnának tarthatók. - Különben is a tanítók gyűlölete amiatt, h. a nép bizalma oly nagy mértékben fordul felénk - igen magas fokra hágott - ez ugyan bennünket nem tart vissza semmi jótól. „Engem üldöztek — titeket is üldözni fognak, mert nem vagytok e világból valók" 839 - ebből vigaszt merítünk. - Aggodalommal nézünk a beíratás elé. - Délben kedves magas vendégeink elutaztak Kalocsára. Juvenális nővt is magukkal vitték, h. tanulmányait folytathassa latinból - görögből. - Becker Anna jltnő oki. tanítónőt Hajósra 840 diszpon. - Ma a hajnali vonattal utazott el Inviolata nőv. 2 húgával Tasnád (Román megszállt ter.)-ra. Húgai nem alkalmasak zárdai életre, azokat kísérte haza. ­17. Ambrózia és Félicitas nőv. utaztak el. Előbbi 10 évig dolgozott tanított e házban. Nagy tudással, fáradhatatlan szorgalommal, lelkiismeretességgel tanított a tamtónőképzőben. Idegrendszere kimerült s így 1 évi pihenést rendelt az orvos. Környezet és levegőváltozásra ma Bajára utazott. Félicitas nővért kunbajai házunk fónöknőjévé nevezték ki. Faddi Jánosné érkezett lányainak látogatására 1 - Mauthner Ferencz rémi kántor - feleségével együtt látogatóba jött nagynénjéhez, a főnöknőhöz. 18. Tóth Fáni 842 tanképző I. o. tanulónak temetésére több nővér elment. 19. A hajnali vonattal Kalliszta nővérünk Foktőre 843 utazott, Szekér Elvira jltnő kísérte. Nővérünket foktői főnönővé nevezték ki. Kedves emléket hagyott itt úgy a nővérek, rnint a jltnők között, utóbbiakat mint egy jó édes anya - úgy nevelte. - Főnöknő vendégei is elutaztak. - Házi tanácsülés a megüresedett hivatalok betöltéséről. Aloisia nővér jltnő prefekta, Adolfina nővér növend. prefekta a kis lakószobában. Marietta nőv. kápolnás és varrogat. Ágnes nővér 14 Reményi M. Márta (?-?) elemi iskolai tanítónő. Félegyházán 1922-től 1926-ig az elemi népiskolában, 1926-tól 1933-ig a gyakorló iskolában tanított. ÉRTESÍTŐ 1922/23.-1933/34. ű Chrenkó M. Illumináta (?-?) kézimunka-tanítónő a Constantinum polgári iskolájában az 1927/28-as tanévben. ÉRTESÍTŐ 1927/28. 16 Bleilőb M. Bernarda. 7 Vojnich M. Aquina. • 18 A városi közgyűlés elutasító határozata: BKMÖL Kf. V. 171. a. 12252ki/164kgy/1922. 4 „(...) és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok." Jn 16, 14. „(...) nem vagytok e világból (...) Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd (...)" Jn 15, 19­20. 0 Hajóson 1907 óta volt házuk a nővéreknek. BKMÖL XII. 6. A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanénék letelepülésének és fejlődésének rövid ismertetése. 1924. 1 Faddy Jánosné született Zámbó Etelka Faddy M. Ágnes nővér és Faddy Etelka jelöltnő (a későbbi M. Olimpiász nővér) édesanyja. Ebban az időszakban működött a Constantinumban Faddy M. Clarissa nő­vér is, aki szintén állhatott rokoni kapcsolatban az előbb említett személyekkel, de nincs rá adat. BKMÖL XII. 6. A társulat tagjainak statisztikai adatlapjai. 2 Tóth Franciska 19 éves korában hunyt el. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY 1922. augusztus 27. 3 Foktőn 1895-ben alapítottak rendházat az Iskolanővérek. FRANZ Mária Terézia, 1925. 135.

Next

/
Oldalképek
Tartalom