Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)
1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655
VÁSÁRHELYI MIHÁLY TESTAMENTUMA 1767. die 21. Januarii. Én, Vásárhelyi Mihály Isten ő szent feölségétül súlyos nyavalyák által meglátogattattam, az én hitvestársam és gyermekeim között kívánok bizonyos dispositiot tenni. 1- mo. Az hitvestársamnak hagyom az mesterségbül álló 30 Rh. forintokat, hogyha pediglen azon mesterségemből ki nem telhetik, azon feljebb megírt 30 forint adósságot az hitvestársamnak, azon fölyül az szőlőmnek terméséből két vagy három akó borokkal elégítsék meg. 2- do Két gyermekeimnek pedig hagyom az házamat és szőlőmet mind az két fíamank egyenlőképpen. Ezen testamentomtételben jelenlevő emberséges emberek, úgymint Benkő János, Kaszap Gergely, Zsengellér Mihály és Sárközi József m. p. A hátlapon azonos írással: 1767. 21-a Januarii. Vásárhelyi Mihály testamentoma. Eltérő írással a következő jelzet található: fasc. 1. No. 33. 1767. Egylapos irat, korabeli másolat. 431. GULYÁS ISTVÁN TESTAMENTUMA 1767. január 27. Anno 1767. die 27. Januarii. Én, Gulyás István Isten ő szent fólségétől súlyos nyavalyák által megláto-gattattam, azért kevés javacskáimrúl kívánok bizonyos rendelést tenni. 1- mo. Az tekintetes nemes gróf földesúrnak hagyok egy negyedfü üszőt. 2- do. Páter franciscanus atyám uraiméknak hagyok egy harmadfű üszőt szentmise szolgálatokra. 3- tio. Az szent Miklós templomában lévő öt oltárokra hagyok egy rúgott borjút. 4- to. Az édes szülém anyámasszonynak, az ki Bars vármegyében lakik, Tormási Örzsébetnek hagyok két tehenet. 5- to. Horvátt János nékem kedves jóakaró gondom viselő atyafiamnak hagyok 4 teheneket. 6- to. Két lovakat pedig ismét hagyom az Horvátt Jánosnak oly conditio alatt, hogy tisztességesen eltakaríttasson, azon két lovaknak árábul, és úgy maradjanak Horvátt Jánosnál. 7- mo. Az böcsületes gazdaságnál vagyon az megígért esztendeig való bérem 5 forintokon kívül, az mely conventiomat odahagyom az 4 elveszett marhákért, és az bujtáromnak, hátra maradott restantiákat kielégítse az böcsületes gazdaság három forintokkal. Ezen testamentomtételben jelen lévén emberséges emberek, úgymint: Rémes István, Horvátt János, Sárközi József.