Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)

KEMÉNY János—PINTÉR Ilona: A közművelődés Kecskeméten a dualizmus korában

A közönség lassanként elszokik a színművektől. . . Eljár vígjátékot nézni eleinte csak szükségből, azután megszokásból, végül ez a megszokás elrontja az ízlést, hogy a drámák , színművek, szomorújátékok, tragédiák elfelejtődnek."

208 A kritika az irodalmat kérte számon a színháztól, amely nélkül nem teljesítheti a „régi és mindörökre megmaradó feladatát: a jó és tisztult irodalmi és művészeti érzék fejlesztését."

209 Szerinte a színházi előadás célja az, hogy jeles művek színrehozatalával és minél szélesebb körben való terjesztésével előmozdítsa a közművelődést, és az irodalmi értékek megismertetésével a köznép érdeklődését is felkeltse minden iránt, ami szép, jó és nemes.

210 Az ízlésrontással vádolt társulat nevében Pesti Ihász Lajos igazgatótársa, Dobó Sándor válaszolt. Elismerte, hogy a kritika által kifogásolt darabok valóban nem remekei a színműirodalomnak, de hozzátette, hogy a műsor összeállításakor az igazgató kényszerhelyzetben van. Mert tudna a társulat klasszikus darabokat is játszani, de azok a Bánk bán kivételével mind ráfizetésesek. Felhozta példának, hogy míg a szakma és a kritika szerint egyaránt kitűnő előadásban színre került dráma 10 forint bevételt jelentett, addig az egyik kifogásolt vígjáték 572 forintot hozott. A színigazgató szerint „egy nagy subventioval dotált színház még tán emancipálhatná magát a közönség ferde ízlésének következménye alól, de egy Kecskeméten működő vállalkozó igazgató nem ... A színtársulat mégis minden héten legalább egy tartalmasabb, komolyabb színművet is felvesz a műsorába, s ezáltal a napi bevételt is kockáztatja."

211 Az igazgatónak ez az érvelése nem pusztán mentegetőzés. Ezt támasztja alá a kritikus, Liszka Béla véleménye, aki éppen a Pesti Ihász-társulat javára írta, hogy „közönség az előadásukban szívesebben látogatta a jó drámai és vígjátékokat, mint az operetteket".

212 A kritika és az „igényes" közönség támadó kedve nem csitult a következő években sem. A mértéktartó Országos Ellenőr című helyi lap 1905-ben, amikor egy, a pikáns darabok által keltett megbotránkozás hevében született levélre válaszolt, ingerülten és félreérthetetlenül így fogalmazott: Az igazgató olyan darabot játszik, amelyiknek van közönsége. Ha a közönségnek nem kell a pikáns darab, tüntessen ellene üres színházzal, ugyanúgy, ahogy a klasszikus darabok előadása esetén teszi.

213 A társulatoknak — különösen az új színházépület átadása előtt — kétségtelenül nagy nehézségekkel kellett megküzdeniük. A kritikusok a magas 208 Kecskeméti Lapok 1892. november 11.' 3. L 209 Ua. 1892. február 14. 1. L 210 Ua. 1893. február 12. 1. 1. 211 Ua. 1892. február 28. 1—2. 1. 212 LISZKA—HAJNÓCZY: i. m. 28. 1. 213 JOÓS: A vándorszínészettől... 70. 1.