Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

NEMZETISÉGEK OKTATÁSÜGYE - MÁNDICS MIHÁLY A csávolyi délszlávok anyanyelvi oktatása (1748—1978)

A Bácskában — mint már fentebb láttuk — a török hódítás nyomán a magyarság nagyrészben kipusztult s a törökök mellett új telepesek gyanánt a szerbek és bunyevácok tűnnek fel, és lassanként letelepedtek a Duna—• Tisza köz egyes helységeiben. A boszniai és szerbiai részekről Szlavóniába, onnan pedig a bácskai részekre állandóan folyamatban volt az átáramlás, amely később azután mindinkább észak felé irányult. Ebben a korban 1649-ben történt, hogy Ibrisimovics belgrádi püspök a magyarországi török hódoltság — területén lakó katholikus szláv híveket meglátogatta. Az itt lakó bunyevácz és sokacz nép ebben a korban jobbára a gyöngyösi, kecskeméti és szegedi szent-ferenczrendi klastromok barátainak lelki gondozása alatt élt, bár vannak egyes adatok arra nézve is, hogy a boszniai ferenczesek, nemkülönben az időközben kiküldött missionáriusok is láttak el hasonló feladatokat. Egyházi történetíróink szerint a katholikus vallású hívek lelki gondozása a török korban itt elsősorban bosnyák rendtartománybeli szent ferenczes szerzetesek tiszte volt — a nevük is szláv —, akik részben magukkal az új telepesekkel költöztek be a boszniai és dalmát vidékekről. Rajtuk kívül a Szegeden ősidők óta lakó ferencziek is lelkipásztorkodtak a bunyevácok között. A szerzetesek egész Szabadkáig, sőt azon túl is az önálló lelkészségekkel nem biró községek lakosságát vallási oktatásban részesítették. A törökök nem akadályozták a szerzeteseket működésükben, sőt ha nagyobb útra indultak, védlevelet is adtak számukra. A fennmaradt érseki dézsma-lajstromok mutatják, hogy Bács-Bodrog és Pest megyében a mindenkori kalocsai érsek az egyházi tizedet, amennyiben azt a háborúk zivatarai engedték, állandóan szedte. Ilyen jegyzékek az 1543., 1650., 1665. és 1678. évekből maradtak ránk s az ezekben felsorolt helységek száma a lakott pusztákkal együtt 200—300 között váltakozik. Ezekben katholikus vallásúak lakhattak, mert a görögkeleti szerbek az egyházi tizedet nem fizették. E helységekben tehát jobbára bunyeváczok és sokáczok laktak. A török időkben vidékünkön megfordult misszionáriusok közül ismerjük Papics Pál bosnyák szerzetest, aki 1629-ben jelentette Szarajevóból Rómába, hogy ő sokat fáradozott a lelki ügyek körül Bács (és Belgrád) egyházmegyéjében, azt is bizonyítva, hogy a boszniai szerzetesek a magyarországi bunyevácz telepesekkel állandó összeköttetésben állottak. Ugyancsak a magyarországi bunyeváczok lelki gondozásával foglalkoztak azok a misszionáriusok is, akik időközben néha más vidékekről keresték fel a török hódoltság lakosait. így a jezsuiták 1612—1618 között szintén megfordultak vidékünkön, római főnökük, Aquaviva meghagyása és egy Matkovics János nevű világi pap meghívása következtében. Ezekben az években két jezsuita indult útnak, az egykorú feljegyzés szerint azzal az utasítással,