Zsidi Vilmos: A Budapesti Közgazdaságtudományi Kar dékáni hivatalának iratai 1920-1948. Mutató - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 10. (Budapest, 2005)

Az iratok tematikus időrendi jegyzéke

Sz Személyzeti kiadások megtérítéséről Szövetkezeti és Agrárpolitikai Intézet felállítására vonatkozó tervezet dr. Szabó Gusztáv ny. r. t. szakelőadói megbízása A szövetkezeti szeminárium tervezete Szakelőadók megbízatása az 1921/22. I. félévre Számvevőségi Szemlék (1918-1920) dr. Sziadits Károly előadói megbízása Háborúban rész vettek személyi pótlékáról Szende Gyula (volt Keleti Kereskedelmi Akadémia tanár) Külkereskedelem technikája című előadást szeretne tartani A Szépművészeti Múzeum letétben lévő festményeinek rovancsolása Egyetemi szolgák egyenruhája A Székesfőváros Tanácsa tanévre vonatkozó adatokat kér Értesítés a Szociographiai Intézet megnyitásáról Szófiai magyar követség kérésére tájékoztatót küld az egyetem A gazdasági hivatal javaslata az üres szolgai állások betöltésére Szép Ernő 1. éves tanulmányi eredményei Szabó Zoltán dr. kiküldése a berlini Nemzetközi Örökléstani Kongresszusra A szemináriumokra és gyakorlatokra jelentkezés és felvétel ellenőrzése a leckekönyvben A Szövetkezeti Szemle pályázatára érkezett pályamű elbírálása dr. Szentiványi Domokos 1,4 millió Korona értékű pályadíjat ajánl fel dr. Szabó Gusztáv műegyetemi ny. r. t. lemondása a mezőgazdasági géptan előadásairól dr. Szíly Kálmán javaslata a Horthy Miklós Kollégium áttelepítésére A Szövetkezeti Szeminárium támogatása a „Bernát István alapítvány” által dr. Szentiványi Domokos pályadíjára beérkezett pályamű (A földrajzi tényezők hatása Szerbia külpolitikájára és a nagyhatalmak balkáni politikájára, 1870-1914) Szél Jenő doktori szigorlatra bocsátását kéri 5/b 1. P./2476 5/b 2. 11/88 5/b 2. 11/1261 5/b 2.11/1299 5/b 3. 11/1546 5/b 3. 11/3970 5/b 4.11/529 5/b 5. IV./861 5/b 8. 1/1951 5/b 10. 111/1391 5/b 10. 111/2154 5/b 10. 1V./18 5/b 10. IV./727 5/b 12. 1V./3086 5/b 13. 1/626 5/b 13. 11/447 5/b 14. 1V./358 5/b 16. 11/2723 5/b 17. IV./602 5/b 18. 1/68 5/b 18. 1/2321 5/b 23. IV/2082 5/b 24. 1/1130 5/b 25. 1/2700 5/b 25.1/2900 5/b 27. 1/2607 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom