Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Asszonyt kísér - Istent kísért (Részletek)

Pedig igazán mondom, megérdemlené, hogy egy regényíró elfirkálja azr, ami velem rörtént. Mondtam már, hogy három óra volt éjfél után, s én nem tudtam elhatározni, hog)' hová menjek most. Hazamenni még korán van: ha lefekszem, úgy elalszom, hogy délig föl sem ébredek, pedig ma nag)" névszerinti szavazás van az országházban: ha elmaradok, a párr kinyomatja a nevemet a szökevények közé. Ha az ember a feleségét felhozta volna magával, hát legalább várna rá az a kellemetes emóció, hogy hazatérett kivallatják: hol járt? Lehet aztán szebbnél szebb hazugságokat lőni: s az is sporr; végül lehurrogarják, s az is élvezet; de hát a tavalyi rossz termés nem engedte meg ezt a luxust. Tűrni kell ezt a nyomorú éleret! Mindennap Kék Macska, Orpheum meg Beleznay! Robot ez! Felnézhetnék a Casinóba: ott még ilyenkor ralálni rarokkpartit. Csakhogy azok reggel felé már nagy pénzben játszanak, s nekem ma éppen a vesztő napom van. Táviratozhatnék talán a választási elnökömnek odahaza. Be megörülne neki, ha reggel fél négyre kiugratnák az ágyából, azzal a szóval, hogy itt egy távirat, s olvasná hevenyében, hogy Rothschild megbukott, a bankó százról ötre devalváltatott, a muszka cár kikiáltotta a respublikát. - Csak azt tudnám, hogy vajon kisasszonyok végzik-e ilyenkor a távirdahivatalban a szolgálatot? Gondoltam valamit. Gyerünk fel a Szent Gellértre. Sohasem lártam még a napot fölkelni. Azt mondják, hogy nagyon szép. Odáig kifújja a friss szél a gőzr a fejemből. Visszatérert aztán stációt tartunk a „Három Kapásnál", ahol pompás korhelylevest lehet kapni, fukszintalan rác ürmössel. Nincs olyan bolond, amir meg ne tegyek, ha indítványozva van. Fel a Gellérr ormára. . A Lánchíd előtt a constabler megfogott, hogy hová megyek? Azt mondtam neki, hogy Somoskőit üldözöm, aki a brazíliai császárné gyémántjaival megszökött, segítsen elfogni. Utoljára ő könyörgött, hogy eresszem el, sohase áll az utamba többet. Amint a Lánchídnak az első oszlopánál befordultam a kanyarulóba, a nagy kandeláber oszlopa mellett egy nőalakot pillantok meg. Nőalak, magában véve is érdekes előttem; hát még a Lánchíd oszlopa előtt, éjfél után három órakor. Egyszerű, szegényes fekere ruha voir rajta, a vállaira hanyagul odavetve egy kopott, kockás nyakkendő, kezei kesztyűtlenek, a kalapja gyűrődött, valami vedlett tollal az oldalán; hanem volt aztán, ami mindazt fejedelmi