Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Hétfő van, az éjjel csend volt, reggel %7-kor kelek, mert akkor világosodik és a nappalt az első perctől az utolsóig ki kell használni, most pld. a kiugróban írok délután 3

/45-kor, már olyan sötét van, hogy nem lehet olvasni, de lámpát még nem gyújtunk. Én vakon írok, persze így sosem tudom, hogy mit írtam le előzőleg de mindegy. Szóval csendes reggel, csak az ebédlő kiugrójának eddig ép ablaka van átlőve; egy ferdén jött golyó volt, az esslingeni redőnyön át betörte a belső ablakot és az ablakfába fúródott. Alig lőnek, és szép hó van. Kimegyek tisztára mosott vödörrel és lapáttal és megkezdem a hó-gyűjtést. Két hét után előszót vagyok az udvaron úgy, hogy nem csak egy pár percre ugrottam ki. Csodálatos érzés. A nap mintha ki akarna bújni a hófelhők mögül, kellemes gyenge fagy, a cinkék olyan édesen szólnak (persze ez még nem tititü). Bobi is kifut a kazánházból, odajön hozzám, bukfencezik a hóban örömében, és hangosan sír. Egész havas a pofája. Olyan végtelen megkönnyebbülés, hogy nincsenek a házban a németek, és hogy nem robbannak aknák (azért persze fütyül egy pár golyó az ember mellett). Reggel 9—!/212-ig vagyok kint, ennyi szobafogság után. Ezalatt a többiek hősiesen takarítják és rámolják a rémes német koszt. Lopunk mi most Ovomaltint, kézigránátot, puska-és pisztolygolyókat, petróleumot és gyertyát, egy pár bőrcsizmát, amiről aztán kiderül, hogy két balláb, s egy vadonatúj konzervnyitót. A gramofonnal és egy női kabáttal szemben tartózkodóak voltunk. Azaz: vagy elviszik, vagy nem... Különben ez is biztos lopott holmi, mett pld. többek között megtaláltuk a Szőtsék egyik fénykép- albumát (Szőtsék háza kb. 250 m-nyire van tőlünk, többször cserélt gazdát, ma délután azt halljuk, hogy megint orosz kézen van), talán a gramofon is tőlük való. Ebéd után kellemesen fekdesünk két összetolt recamier-n a gyerekekkel a zongora előtt. Az embet csak felül és mindjárt játszhat félhangon a dalgyűjteményekből. Tegnap mettünk először egészen halkan zongorázni, egy szál gyertyánál; a Boli valami cseremisz dalt játszott, amitől én is meg Mari is bőgni kezdtünk. Szóval finoman feküdtünk ebéd után. Napó izgatottan les az őrhelyén, ez a kiugró délnyugati ablaka. Sajnos megint újabb németek akarnak jönni hozzánk, az előbb kettő az udvaron sétált és bementek a fáskamtába „csákányr keresni". Egyszer csak hoz a Mariska egy valódi újságot. Nagy az izgalom, mert éppen két hete nem láttunk már ilyet. A Juhász-fiúk jártak erre és azok adták. „Virradat", 1945. I. 8. Főcím: „A Budapest felmentésére törő csapatok elérték Bicskét és Dorogot." De ha az ember figyelemmel elolvassa az újságban közölt német jelentéseket, ezekben egy árva szó sincs Budapest „felmentésétől". Az újságban többféle parancs, rendelkezés és Szálasihoz intézett sürgöny van, az aláírók: egy rendőrezredes, mint mb. főkapitány, aztán folyton szerepel valaki, akiről eddig senki sem hallott: Vájna Ernő, Budapest védelmére küldött páttmegbí-