Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

KOZMA DEZSŐ Rezeda Kázmér szép élete

múltjával lassan leszámoló újságíró, Rezeda Kázmér „rázkódott meg" a baljóslatú pohárköszöntőre, a háborút ugyanis „nem ismerte ez a nemzedék". (A nem sokkal azelőtt megjelent A kékszalag hősé-ben olvassuk: „Az utolsó »bekebeli« Derby, az utolsó kacagás és az utolsó hang, amelyet úgy megszoktunk Ferenc József hosszú uralkodása alatt, hogy eleinte még a háború ágyúdörgését is csak siketen hallgatta minden fül és minden szív.")

19 Jól szituált polgárok, kereskedők, királyi igényű, kalandra vágyó úri asszonyok, kávéházak és redakciók különcei, ismert személyiségek, elvetélt tollforgatók, barátságos házak lovagjai már nem nyújtanak vigaszt Rezeda Kázmér számára. „Percembereknek a háború árnyékában megélt farsangozásáról szól ez a regény" — állapítja meg Bori Imre a Kródyról írott monográfiájában.

20 A Lipótváros, a Terézváros, az Erzsébetváros nagyvilági hölgyei —Johanna (falusi kenyérrel kínálja Rezedát), Késő Fáni, Császár Fruzsina (vidéki földbirtokosnéhoz hasonló ködmönt visel), Szilvia (nyaralója Leányfaluban van), Rézi (szobája levendulaillatú, szekrénye ódivatú) —csak pillanatokra boldogítják Rezeda urat. Egyik alkalommal — Fruzsina érzelem nélküli felajánlására — úgy érezte, mintha egy álmát veszítette volna el. A már bizonyossá vált, mindenkit magával ragadó háború eufórikus hangulatában Johanna már úgy csókolja szájon Rezedát, mint egy markotányos nő. 19 Krúdy Gyula: A kékszalag hőse. lit: Krúdy Gyula: Utazások a vörös postakocsin. /.Bp., 1977.195. old. A regénynek ezt a befejezését ugyanúgy jelképesnek tekinthetjük, mint azt, hogy a A kékszalag hősé-nck nemzetmentő víziókkal viaskodó Alvinczi Eduárdja a világháború első esztendejében hal meg. Nemcsak az Alvinczi Eduárdok, a Rezeda Kázmérok életmódjának van vége, hanem egy egész történelmi korszaknak. Annak a világnak, amelytől az író is elbúcsúzik. Márai Krúdy Gyula utolsó napjáról írott — Krúdyhoz stílusában is hű — regényében Szindbád végleg hazatér: „A világ elmaradt a batár mögött, és Szindbád mosolygott, mert tudta, hogy idejében kell elmenni egy világból, melyhez nincs már igazi közünk. így mosolygott és utazott a hajós, mert végre hazament. A gyertya csonkig égett, s utolsó lobbanásával megvilágította Szindbád arcát. Most bölcs volt a csukott szemű arc, közömbös és szigorú. Csak keleten tudnak ilyen közömbösen és méltóságteljesen nézni az urak, mikor vége van valaminek." Azt is mondhatnám, hogy Szindbádnak ez a búcsúja jelképes: a Krúdy-művek világa válik itt múlttá. Hogy aztán (az utóbbi évtizedekben rangos Krúdy-kiadások, méltatások tanúsítják) lassan-lassan feltámadjon: meghitt lírai emlékezést és mélyen megélt korélményeket, fantáziát és megfigyelést, nemzeti hagyományokat és egyetemes emberi érzelmeket oly sok színben megvillantó, ritka ragyogású művészi alkotásokban. 20 Bori Imre: Krúdy Gyula. Újvidék, 1978.243. old. 21 Márai Sándor, I. m., 125. old.