Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

DOKUMENTUMOK - HERMAN LIPÓT A művészasztal

A művészasztal A Japán művészasztal fénykora (1910-1920) A

fénykort természetszerűleg onnan számítom (és az ugyanakkor tagokká lett kortársaim is), amikor „tettekkel tényezőkké" váltunk. (Ezt a szép kifejezést Bánffy Dezső miniszterelnök ajándékozta a nemzetnek egy parlamenti beszédében.) Minden kortárs tötténelemíró gyengéje, hogy saját magát képzeli és hirdeti központnak, s az ő ténykedése idejét a fénykornak. Nem vagyok az oknyomozó történelem szakembere, meg kell tehát bocsátaniok, hogy nem élek az olyan tudományos módszerrel, amely művészasztalok előidejének történetét követné Budapesten s szerte Európában. Éppen csak megemlítem, hogy mint Párizsban, Münchenben vagy Rómában, Pesten is voltak az íróknak és művészeknek törzsasztalai már az 1848-as időkben. Gondoljuk csak a Pilvaxra, vagy a Pálffy házban létezett Kammon kávéházra, ahová a fiatal Munkácsy járt Szana Tamás társaságában és a mi Japán kávéházi művészasztalunk tagjai is fiatalabb korukban. A Kammon után a társaság a Nikolettiben, a régi Royal kávéházban, az Abbáziában, a Aíűcsarnok és a Palermo kávéházban tanyázott. A Japán művészasztala az Andrássy útra néző szélső sarokablak mögött volt. Az akkoriak nem féltek annyira a „cug"-tól, mint a maiak, s a régebben fiókasztalnak számító Kovács Livia asztalt okkupálták „Munkácsy céh"asztal neve alatt. Szép Ernő 1931-ben ezt olvasta fel a Japán művészasztaláról egy Szinyei emlékülésen az Akadémián. Költő írása ez, sok szeretettel, sok nosztalgiával és — hogy képzőművészeti kifejezéssel éljek — sok tájfestéssel: HERMAN LIPÓT