Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
ESZMÉK A KÖZTEREKEN - NAGY ILDIKÓ Az emlékműszobrászat kezdetei Budapesten
tudott mérteket tartani. Pályája rövid volt. Inaskodását és tanulóéveit les/ámítva tizenkét éve maradt a művészi munkára, de ezalatt rendkívül sokat alkotott. Felületes számítások szerint is több mint hatvan művet hagyott hátra, köztük 22 portrét, hat nagy emlékművet (a Deákot és az aradi vértanúk emlékművét mások fejezték be), számos kisplasztikát, épületdíszítő domborművet és szobrot, köztük életnagyságon felüli alakokat. Ez még fizikai teljesítménynek is sok, még segédekkel is, szellemileg pedig nem lehet bírni, főleg azzal a belső bizonytalansággal nem, amely Huszárt állandóan gyötörte. Minden pályázaton elindult, minden feladatot elvállalt, és minden kívánságot teljesíteni akart. Meg is kapott hozzá minden segítséget. Olaszországi ösztöndíjat, hogy tanulmányozhassa a klasszikusokat. Nincs műterme? Lipthay báró saját budai palotáját ajánlja fel az Eötvös-szobor elkészítéséhez, majd a nagy mintához a Városligetben kap egy helyiséget. A Deák-szoborhoz azonban már igazi szobrász-műterem kell. Kedvezményes telket és előleget kap, felépíti a főváros első, nagyszabású mutermes villáját (Bajza utca-Lendvay utca-sarok), amely ugyanolyan korszerű, mint a nagy európai szobrászfejedelmek műtermei. A nagyméretű szobrokat síneken kitolhatták a kertbe, hogy hatásukat a szabadban is megnézhessék. 16 Pénz, hírnév, egy ország érdeklődése — mind az övé, de beleroppan a felelősségbe. Visszaemlékezések szerint már az Eötvös-pályázat idején is csalódott és kiábrándult volt, keserűségét nagy ivászatokba fojI/. Gábor Eszter: Az epreskerti művésztelep. In: Művészettörténeti Értesíts, 1990.1-2. sz. 22-69. old. totta, a Deák-szobor pedig már félelemmel töltötte el. Túl nagy a feladat, túl sokan beleszólnak, érzi, hogy nem lesz sikere, és hogy a bírálatok jogosak. Meghasonlottságában spiritiszta lesz, akárcsak Vay Miklós, a korszak másik tragikus sorsú szobrásza. Ifj. báró Vay Miklós a kora-historizmus legképzettebb szobrásza, mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy főúri dilettánsnak tekintsük. 17 Ez részben talán jogos is. Hiszen valóban nem a művészetéből él, mondhatnánk azt is, hogy a szobrászat számára csak kedvtelés. A művészetet azonban hivatásának tekinti, mégpedig eszmei, etikai okokból, a mólt nagyjait példaként akarja a nemzet elé állítani. Helyzete, sorsa sok mindenben rokon az író Justh Zsigmondéval, aki ugyan egy emberöltővel fiatalabb nála, de abban mégis hasonlítanak, hogy művészetükben a tendenciózusság uralkodik. Vay persze sokkal puritánabb, zárkózottabb és szárazabb egyéniség, mint Justh, alapélményei is mások — hiszen ő átélte a forradalmat és a szabadságharcot —, de a társadalmi helyzet és a vállalt hivatás fel nem oldott kettőssége sokban rokonítja őket. Fogadtatásukban pedig mindenképpen azonosak. Vayt — a korai évektől eltekintve — az elutasítással felérő kínos udvariassággal, Justhot nyílt elutasítással fogadta a szakmai közvélemény. Vay a magvat történelem egyik nagynevű, vezető főúri családjának fia, aki minden bizonnyal maga is politikai pályára lépett volna, ha az idők változása és saját keserű tapasztalatai el nem fordítják a politikától. 1849-ben, 21 évesen a Batthyány-kormány 17 Vay Miklósra vonatkozó irodalom: Radácsi György: Ifjabb báró Vay Miklós emlékezete. Sárospatak, 1886.
