Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig - Várostörténeti tanulmányok 16. (Budapest, 2020)
Az egyes fogadók karaktere, jelentősége
Az egyes fogadók karaktere, jelentősége 109 lítenek. A fogadós és a zenészek összesen 200 forintot kaptak az ünnepségért, és külön gondoskodtak a vendégek fuvarozásáról.47 A fogadó végelszámolása szerint az építkezések végül 1816. március 25-től 1818. május 20-ig húzódtak. Az építkezést Johann Trautmann felügyelte, dolgozott rajta többek között a kőműves Johann Eisner, a pesti kőfaragó Mathias Mahr, a fent nevezett, rendszeresen foglalkoztatott óbudai Franz Xaver Goldinger, az asztalos Sinkó (Schinko), a lakatos Mayer, az üveges Jonas Scheider. Az elszámolásból az új berendezésről is érdekes adatokat tudhatunk meg, a kávéházban például (hirdető?)táblákat (Aushäng Tajfeln) függesztettek ki, az orchestra melletti spalettás ajtó elé lenvászon függönyt tettek. Csak a festés, mázolás került 2481 Ft 12 krajcárba, a tükrök 1098 Ft55 krajcárba, a világítás pedig 765 forintba. Gál Éva szerint az építési költségek mintegy 20 000 forintba kerültek,48 az említett végelszámoláson 57 783 Ft 24 krajcár szerepel, igaz, ebben benne vannak a fent említett hitelek (sőt, annál több: a budai borász, a híres márványhordó tervezője, Mayerffy Károly is kölcsönzött 7000 forintot a fogadó építésére).49 Ezután még szükség volt további munkákra, amelyek 1818. május 26. és 1819. május 1. között zajlottak. Például ekkor fejezték be a tetőzetet, rakták le a téglaburkolatot és rendezték be 1900 forintért a kávéház termét többek között két biliárdasztallal. 1819-ben az akkori fogadóbérlő, Andreas Zettel cégért és fafészert kért, amit a község pénzén meg is ígértek neki, istállót azonban nem engedélyeztek az udvar szűkös volta és a várható piszok miatt.50 1821-ben szintén a község költségén apróbb javításokat végeztek Lorenz Fleischbauer bérlő kérésére a bálteremben és a biliárdteremben „a vendégek kényelmének érdekében”.51 A Korona Óbuda többi fogadójához képest impozáns, sokféle fogyasztási, szórakozási lehetőséggel rendelkező fogadó lett: étterem, italmérés (bor, sör, égetett szesz), kávézó, tánc- és bálterem, biliárdasztalok.52 Az új fogadó első bérlője Johann Trautmann volt, ekkor a berendezéshez az alábbiak tartoztak:53 a kávéházban (lm KafeeHaus) 1. egy teljesen új biliárdjáték minden tartozékával, azaz hat új dákó és öt új nagy golyó, két új lámpa, továbbá egy használt biliárd, öt nagy golyóval, tizenhat piramislabdával (Peremit Ballen), 2. négy kerek-, négy háromláb (!) hosszú új vas játékasztal, 3. 36 új, fekete bőrrel fedett szék, 4. öt pad a mellékszobában (in die neben zimmer), 5. egy új faliláda egy tölgyfa asztalkával, 6. a csapszékben (die Kellnerey) söntéspult 47 Az ünnep pompás volta annak költségeiben is megmutatkozott, összesen 996 Ft 20 krajcárba került. A 163 Ft értékű édességek beazonosíthatatlanok (az elszámolásban Zuckerpacht (!) és Morben Küpfle szerepel, utóbbi valamilyen édes kifli lehet). BFL V. 1 .b 148. doboz s.d. Nr. 51. 30. sz. melléklet, elszámolás a megnyitó ünnepségről (1818.07.01.). 48 Gál 1979. 126. p.; Gál 1990. 59. p. 49 BFL V. 1 .b 148. doboz s.d. Nr. 51. 50 BFL V.l.a 10. kötet 1819.03.18. Nr. 120. 51 BFL V.l.a 12. kötet 1821.10.27. Nr. 303. 52 BFL V.l.bNr. 3698. 53 1818.12.21., BFL V.l.bNr. 1959.