Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
TERRA RECOGNITA VAGY TERRA INCOGNITA? A LAKÓTELEPEK ÉS LAKÓPARKOK LEGÚJABB MAGYAR IRODALMÁRÓL Lakótelep és lakópark a mai magyar tudományban Az elmúlt években több olyan monográfia jelent meg Magyarországon, amely a lakótelepekkel, illetve lakóparkokkal foglalkozik. Valószínűleg nem véletlen, hogy a közelmúltban kezdett megélénkülni az érdeklődés e két téma iránt. A lakótelepek a rendszerváltás után annyira erősen magukon viselték a szocialista korszak bélyegét, és annyi negatív képzet tapadt hozzájuk, hogy nehéz volt róluk objektív áttekintést írni. Építészettörténeti szempontból ráadásul a legutóbbi időkig érdektelen és érdemtelen témának tartották őket. A lakóparkok pedig, melyek az ezredforduló előtt kezdtek egyáltalán megjelenni Magyarországon, annyira friss jelenségnek számítanak, hogy most először válik lehetségessé, illetve értelmessé róluk bármiféle átfogó elemzést készíteni. Ami a lakótelepeket illeti, a fogalom a magyar köztudatban elválaszthatatlanul ösz- szefonódott az államszocializmus korszakával. A lakótelepeket Magyarországon leginkább ez a rendszer hozta létre, és az állami lakótelep-építés a rendszerváltás után meg is szűnt. 1990 utáni történetüket, helyzetüket vizsgálni azért indokolt, mert - túl azon, hogy a magyar nagyvárosok lakosságának meglehetősen nagy hányada továbbra is lakótelepen él - a szocializmus által kitermelt lakótelepek számára egészen új helyzetet teremtett a rendszerváltás; lakóik korábban ismeretlen nehézségekkel és kihívásokkal, ugyanakkor viszont új lehetőségekkel is szembesültek. A lakótelepek jövőjével kapcsolatban pedig nagy a bizonytalanság. Az építészettörténészek, várostervezők, várostörténészek nagy része ugyanakkor határozottan vallja, hogy a lakótelep mint jelenség nem kötődik kizárólag a 20. század második feléhez, és nem kötődik kizárólag az államszocialista rendszerhez: a nyugati világ demokratikus államaiban az 1945 utáni évtizedekben legalább annyi lakótelep épült, mint a keleti blokk városaiban (igaz, jellegük, színvonaluk tekintetében nagyok lehettek a különbségek). A kontinuitást hangsúlyozó álláspont egy nagyobb és régebbre visszanyúló tradíció részeként értelmezi a szocialista lakótelepeket. Ferkai András építész, építészettörténész 2005-ben megjelent, Lakótelepek c. kismonográfiájában például magától értetődő módon szerepelteti a 20. század első felének budapesti állami munkás- és tisztviselőtelepeit éppúgy, mint a Kádár-korszak évtizedeinek jellegzetes lakóteleptípusait, a rendszer hattyúdalaként értelmezett Káposztásmegyeri lakóteleppel bezárólag. Kömer Zsuzsa és szerzőtársa, Nagy Márta (mindketten építész-urbanisták) ennél is tágabban értelmezik a jelenséget: szerintük urbanisztikai szempontból min
