Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
80 Az öröklött város bői érkeztek azok, akik a 2000-es évek első felében lakótelepen vásároltak maguknak lakást. E ponton máris meglepetésekkel szembesül az olvasó. „A közvélekedés szerint a lakótelepre születni kell. Ezt az életformát más környezetben élő ember nehezen viseli, és ezért nem is szívesen választja. Adataink azonban ezt a nézetet nem támasztják teljesen alá. A lakótelepre beköltözők 39 százaléka korábban a belvárosban lakott, zömmel valamelyik fővárosi századfordulós bérházban. Az itt élők felének lakása az udvari fronton volt. Egyhatod részük városi kertes családi házból érkezett, és csak a fennmaradó hányad lakott korábban is lakótelepi lakásban. [...] A válaszadók jelentős része (72%) úgy érezte, hogy a lakótelepre költözéssel inkább javult a helyzete.”3 Mint azt Csizmady korábbi munkájában is megállapította, a hatvanas-hetvenes években a lakótelepi lakások a komfort olyan relatív előnyeivel (fürdőszoba, központi fűtés stb.) bírtak, amelyekkel a lakásállomány nagy része nem, ezért sokak számára a korábbinál modernebb és kényelmesebb életkörülményeket biztosítottak. Ez a fajta vonzerő a lakásállomány átalakulása és a különbségek kiegyenlítődése folytán később egyre csökkent; 1990 után a korábbi előnyök egy része, például az olcsó távfűtés, komoly hátránnyá, a (panel)lakótelepeken élők számára súlyos tehertétellé válhatott. Ám Csizmady felméréseinek tanúsága szerint - amint azt a fenti idézet is mutatja - még mindig szép számmal vannak olyanok, akik számára a lakótelep minőségi előrelépést jelent. A lakótelepi lakásoknak továbbra is vonzereje maradt az alapterülethez képest viszonylag magas szobaszám, a két-három külön bejáratú szoba. A Csizmady és munkatársai által végzett felmérések egyik nagy tanulsága az, hogy a lakosság jelentős része pragmatikus szempontok alapján választ lakást (anyagi források, illetve az anyagi korlátokon belül elérhető legmagasabb szobaszám), amihez képest a lakóhely jellege és presztízse gyakran másodlagos szempont. A lakóteleptől, azon belül pedig a „paneltől” sokan nem zárkóznak el, azon kívül pedig sok múlik egy adott lakótelep városon belüli elhelyezkedésén, a környék, a városrész presztízsén is. Az egyes lakótelepek megítélése, presztízse kölcsönhatásban van a lakosság összetételével is. Egyértelmű összefüggések mutathatók ki a lakótelep megépülésének éve, az eredetileg beköltözött lakosság összetétele és a lakótelep rendszerváltáskori, illetve mai státusa között. (Érdekes ugyanakkor, hogy a Csizmady által felállított három nagy kategórián belül - magas, közepes és alacsony státusú lakótelepek - a rangsor 1989 és 2006 között többször is módosulhatott.) A felmérések eredményei aszerint is differenciálnak, hogy hogyan jellemezhető ma egyik vagy másik telep lakossága iskolai végzettség, foglalkozás és vagyoni helyzet szerint. Az utóbbit közvetetten, olyan kérdéssorok segítségével igyekeztek feltérképezni a kérdezőbiztosok, amelyek bizonyos vagyontárgyak, háztartási gépek, elektrotechnikai berendezések birtoklására vonatkoztak. 3 CSIZMADY 2008. 94. p.
