Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terhes örökség. A történelmi lakónegyedek problémája a Kádár-korszakban a Klauzál tér és környéke példáján
38 Az öröklött város Másrészt ezzel egyidejűleg Magyarországon is éreztetni kezdte a hatását az a szemléletváltás, amely a nemzetközi várostervezési gyakorlatban ekkorra lezajlott. 1945-től az 1970-es évek elejéig Európa nagyvárosaiban leggyakrabban az ún. kemény rehabilitáció gyakorlatát követték. Ez azt jelentette, hogy az elavultnak tekintett régi városnegyedek épületállományát, különösen a szegényebb városrészek egykori munkásbér- házait lebontották, és a helyükre modem lakóházakat építettek, gyakran átrendezve ezzel a régi utca- és térszerkezetet. 1970 után azonban teret hódított az ún. puha vagy enyhe rehabilitáció. Ez utóbbinak a lényege egy adott történelmi városrész arculatának megtartása; fontos elv, hogy a felújításra érdemes épületeket meg kell tartani és korszerűsítve felújítani; csak a valóban rossz állapotban lévő épületeket kell lebontani és a helyükre újat építeni, lényegében megtartva az eredeti utcahálózatot.9 Szemléletváltozásra volt szükség ahhoz is, hogy a történelmi városnegyedek egészének védelme mint gondolat egyáltalán gyökeret verhessen Magyarországon. A nemzetközi műemlékvédelem elméletében és gyakorlatában többnyire csak a második világháború után kezdett megfogalmazódni az az elv, hogy nemcsak egyes értékes épületek érdemelnek védelmet, hanem építészeti együttesek, sőt egész városrészek is igényt tarthatnak erre; hogy egy városrész vagy település arculatának védelme is lehet fontos feladat.10 11 Hosszú volt az út a szorosan vett műemlékvédelemtől a tágabb értelemben vett örökségvédelemig, és tudjuk, hogy az építészeti örökség kérdésében máig sem alakult ki konszenzus. (Ezt a legjobban éppen a Belső-Erzsébetváros körül napjainkban is dúló vitákkal lehetne illusztrálni.) A történelmi városnegyedek szempontjából meghatározó volt az is, hogy hogyan alakult a műemlékekhez, illetve az építészeti örökséghez való viszony. Budapesten a két világháború között történt először kísérlet a műemléki örökség szisztematikus számbavételére. Amikor a városfejlesztési program kidolgozásakor összeírták a megőrzésre méltó épületeket, a lista jellemző módon leginkább jeles épületeket, középületeket tartalmazott. Igaz, ekkor fogalmazódott meg először az a szemlélet is, amely szerint egyes kiemelt útvonalak, illetve építészeti együttesek is érdemelhetnek védelmet, mert ezek egészükben testesítik meg a régi Buda, illetve Pest egy-egy korszakának hangulatát, építészeti karakterét. Budapest vonatkozásában tehát ekkor fogalmazódtak meg először a szorosan vett műemlékvédelemnél tágabban értelmezhető örökségvédelmi szempontok.11 Világos volt ugyanakkor, hogy az átlagosnak tekintett, különösebb értéket nem képviselő 19. századi épületeket a városfejlesztés során lebonthatónak ítélpolitika alacsonyabb új lakásépítési számokat is elfogadott, és tervbe lehetett venni a nagyvárosokban a városrekonstrukciót is.” 9 A városrehabilitáció fogalmához és gyakorlatának változásához ld. például: EGEDY-KOVÁCS 2005. 9-20. p. A különféle budapesti városrekonstrukciós, illetve városrehabilitációs elképzelések áttekintésére Id. TOMAY 2007. 10 HORLER 1984. 55-57. p.; ROMÁN 1996.14. p.; ROMÁN 1996a 179-197. 11 Sípos 2010. 523-525. p., illetve SIPOS 2011. 56-63. p.
