Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Mátyás-Rausch Petra: A liptói nemesércbányászat a 16. század második felében
114 Bányavárosok dal folytatott küzdelem volt. Keslerék leírása szerint a család feje, Szentiványi István és öt fiútestvére folyamatosan zavarták a kincstári birtokon folytatott termelést, több alkalommal megpróbálták a munkásokat átcsábítani a saját területükön fekvő bányákhoz. Ezen felül a család megakadályozta, hogy földjükön áthaladjanak a Királybócára tartó élelmiszer és egyéb eszközt hozó szállítmányok. A társaság szerint az lenne a legjobb, ha a kamara megpróbálná rávenni a családot egy birtokcserére, így messzebb kerülnének a bányáktól, és nem károsítanák folyamatos alkalmatlankodásukkal a kincstárt sem.30 Keslerék javaslatait követően az Alsó-ausztriai Kamara nem sokkal később felkérte Wolfgang Hochenwart besztercebányai prefektust és Walter Mercket, hogy járják körbe a kincstári birtokon fekvő bányákat, és tegyenek javaslatot a liptói bányák igazgatásra vonatkozóan.31 A biztosok jelentése szerint a terület fejlesztéséhez sokban hozzájárult, hogy az uralkodó újra biztosította a bányászoknak a bányászati szabadságot, így könnyebben tudtak ércek után kutatni. 1550 óta legalább négy új járatot tártak fel, de van rá remény, hogy a Besztercebányáról áttelepült vájárok újabb telére- ket találnak a közeljövőben. Az egyik bánya, a Wolfartnak nevezett, igen kiváló adottságokkal rendelkezett, az itt talált arany olyan jó minőségű volt, hogy kevés cementezés után már színaranyat lehetett belőle kinyerni, a finomítás során igen kis veszteséggel számoltak. Keslerék véleményével ellentétben a biztosok leírásából az derült ki, hogy a helyi bányászok munkakörülményei jók, könnyű a dolguk, mert az érclelőhelyek nem húzódnak túl mélyen a talajszint alatt, de az biztos, hogy a Szentiványi család közelsége komolyan visszavetette a termelést. Ezért a biztosok is azt javasolták a kamarának, hogy cseréljék ki a birtokokat, ezen felül a zálogban lévő likavai és liptóújvári uradalmat is újra kamarai kezelésbe kellene venni, hogy a kincstár még nagyobb haszonra tegyen szert. A legtöbb konfliktus abból adódott, hogy az erdőket közösen kellett használniuk, és a Szentiványiak több alkalommal megakadályozták, hogy a bányászok kitermeljék a munkához szükséges faanyagot, jóllehet erre joguk volt. Hochenwart jelentéséhez csatoltak több kiegészítő iratot is. Ezekből kiderült, hogy a térség komoly munkaerőhiánnyal küzdött, leginkább képzett vájárokra lett volna szükség, ezért felhívták a kamara figyelmét arra, hogy irányítson több besztercebányai és Selmecbányái bányászt Királybócára és 30 ÖStA HK.A VUG RN 17 föl. 19-20. 31 Uo. föl. 13-16, 17-18. Wolfgang Hochenwart huzamosabb ideig dolgozott a besztercebányai rézvállalatnál, majd alkamaragróf is lett. Több alkalommal vett részt a murányi vár és uradalom mustrájában is. lásd Sarusi Kiss 2008. 176-177. p. Walter Merck valószínűleg megegyezik azzal a lőcsei harmincadossal, akivel Thurzó Szaniszló egy bizonyos rézszállítmány miatt vitába keveredett. Lásd ÖStA HKA MBW RN 4 föl. 81-82.
