Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
hogy mindig csak az ország építése és a zsidókérdés a főtéma akkor, amikor az ágyúk már a közelben dörögnek. Egyszer meg is kérdeztem Gömböst, aki akkor már százados volt, hogy mi újság a fronton, mire ő bevallotta, hogy az utóbbi napokban annyira el volt foglalva, hogy nem ért rá ezzel foglalkozni. De a helyzet bizonyára kielégítő. Furcsa szokás volt az is, hogyha Szálasi érkezett, akkor nekem el kellett hagynom a szobát, amelyen ő kercsztülvonult. Azt rögtön az első nap közölték velem, hogy soha, semmiféle kérdésre nem szabad senkinek sem megmondanom, hogy a vezér hol van, mikor érkezik és mikor távozik. Ezt annál kevésbé fecseghettem volna el, mert én magam sem értesültem róla soha. Komikus jelenet volt, amikor Gömbös egyik nap bevitte Szálasihoz a[z] MTI szigorúan bizalmas napi külföldi híranyagát, amely a k[ülföldi] távirati irodák és rádióállomások híranyagát röviden és áttekinthetően csoportosítva, nélkülözhetetlen olvasmánya volt addig minden miniszterelnöknek. Szálasi „ilyen marhaságot többet ne hozzatok elém" felkiáltással visszadobta. Akkoriban bizony a világsajtó és a szövetséges rádióállomások nem valami hízelgő formában foglalkoztak a magyarországi rémuralommal. Egyik nap Szöllősi különösen izgatottan összeismertetett egy hölggyel, és felszólított, hogy egy másik szobába vonulva írjam le azt a szigorúan bizalmas dolgot, amit nekem ez a hölgy diktál. Az első mondatokból rögtön kiderült, hogy ez a hölgy a Magyar Nemzeti Múzeum szakértője, aki azokat a szakszerű utasításokat diktálta le, amelyeket a Szent Korona és a koronázási ékszerek szállításánál kell szem előtt tartani (Szent István palástjának hajtogatása stb., stb.). Amikor Szöllősi meglátta, hogy mégis saját helyemen írom a dolgot, hevesen kifakadt, én pedig talán a Szent Korona elszállítási terve felett érzett megbotránkozásom hatása alatt szintén élesen válaszoltam. Ettől kezdve még élesebb volt közöttünk a viszony, nagyon szerettem volna tőle elkerülni. Egyik nap, amikor a Hungarista Mozgalom programjának vaskos példányát nyomta kezembe, hogy fordítsam le németre, közöltem vele, hogy az ilyen dolgokat a külügyminisztériumban szoktuk lefordíttatni. Igen érdekes alak volt Szögi Géza államtitkár, aki állandóan azt javasolta, hogy a kormány hagyja már el Budapestet, mert az oroszok már nagyon közel vannak. Ugyanakkor amikor ezek nap nap után terjesztették azokat a híreket, amelyek szerint a vörös hadsereg hogyan kegyetlenkedik a megszállt területeken, egyszer szerepéből kiesve elmesélte, hogy híreket kapott Szegedről, amelyek szerint ott már a legnagyobb rend van, és ügyvédtársa vissza akar oda utazni, hogy újra megnyissa ott irodáját. Felháborodtam azon, hogy ugyanakkor, amikor halálba küldik az egész országot, közben ők maguk is tudják, hogy egész propagandájuk és hírszolgálatuk hamis, és a felszabadított területeken sokkal nagyobb a rend, mint ahol még ők parancsolnak. Szögi egyébként igen büszkén és mint jó viccet mesélte el azt, hogy milyen jól megúszták azt a felsőházi ülést, amelyen a felsőház elnökévé választotta Rátz Jenőt. 48 Nagyon nehezen ment a dolog, mert az ülésen nem volt meg a határozathozatalhoz Rátz Jenőt 1944. november 8-án választották meg a felsőház elnökének.
