Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

szerzett magának Boszniában is, hiszen e bank összforgalma 1910-től 1914-ig 88 ezer koronáról 426 ezer koronára emelkedett, A Magyar Bank, mellyel az előző periódusról szólva még csak mint a hazai ipari alapítások finanszírozójával találkoztunk, a tízes évek elejétől a Balkánon ugyancsak áttér a hitelszervezet útján való terjeszkedésre, bolgár és tervbe vett szerb bankalapítások révén. A budapesti, majd országossá szélesülő tőkekoncentráció mellé a hazai gazdasági élet számba jöhető külföldi hitelforrásainak és általában pénzügyi kapcsolatainak is ilyen budapesti összpontosulása a főváros nagybankjai révén korszakunkban tehát ugyancsak rendkívüli léptekkel halad előre. Ám közvetlenül a városfejlődés szempontjábé)l még jelentősebb volt a nagymértékben már az így szervezetten is létrejött tőkekoncentráció alapján a bankoknak az iparba való behatolása. E behatolásnak több módja volt: egyéni tulajdonban levő vállalatok esetén a vállalat hiteligényét részvénytársasággá való alakításával elégítették ki, s a részvények jelentős részét a bank visszatartotta. Már meglevő részvénytársaság esetén az alaptőke emelésével s az új kibocsátású részvények visszatartásával vagy a részvények apránkénti felvásárlásával, jövedelmezőnek ígérkező iparágak esetén saját alapítással; minden esetben azonban a részvények döntő pozíciót biztosító hányadának a bank saját kezében való visszatartásával. így vagy úgy: Budapest nagybankjai a századforduló után ezt a már korábban — mint láthattuk: előző korszakunk vége felé megindított folyamatot rendkívül meggyorsították és kiterjesztették. Segítségükre volt ebben az is, hogy részint a válság megrendítette az értékpapírpiacot is, részint a technikai haladás éppen ebben az időpontban jelentkezett ismét az ipari vállalkozások sürgős modernizálásának, műszaki fejlesztésének igényével. 1900 és 1913 között a fent idézett 5 nagy budapesti bankcsoport ipari érdekeltségeinek száma így nem meglepő módon 44-ről 225-re, ezek tőkéje 120 millióról 700 millióra, a részesedésük így a hazai részvényes iparvállalatok alaptőke-állományából 17,2%-ról 47%-ra nőtt. Ezzel minden vonatkozásban vezető szerepre tettek szert a hazai iparban 1900-ban még uralkodó pozíciót elfoglaló osztrák és más külföldi finánctőkés vállalkozások felett. Ugyanakkor bár a finánctőkétől független részvényes vállalkozások száma is 13 év alatt jelentősen megnőtt (126-ról 237-re), tőkeerejük növekedése már ennél sokkal szerényebb ütemű volt; részesedésük az összes ipari alaptőke-állomány 13,4%-áról 9%-ra szállt alá — jelenként annak, hogy a korábbi, csupán a magántőkére támaszkodó részvénytársasági formák, ha kisebb vállalkozások megindításához elégségesek voltak is, továbbfejlesztésükhöz már elégtelenek. E tanulság igazolását a főváros iparának olyan, ekkorra induló üzemeinél fogjuk látni, mint például a leendő Chinoin Művek. E kép még kiegészítve azzal, hogy ezen felül a Kereskedelmi Bank a tőle függő Vasúti Bankon át 34, a Leszámítolóbank pedig a Magyar Agrár- és Járadékbankon át 24 helyiérdekű vasútvállalat felett is befolyást gyakorolt, világosan mutatja, hogy Budapest monopolista nagybankjai az első világháború előestéjére a hazai részvényes ipar mintegy 2/3-ának is irányítóivá váltak. Budapest nagybankjainak a hazai gazdaság irányításában és Budapestre koncentrálásában Budapest az utolsó jelentős pozíciót a budapesti értéktőzsde irányításának megszerzése jelentette. nagybankjai A budapesti értéktőzsdén a kilencvenes évek eleién bekövetkezett némi fellendülés korsza- 7 kunkban nem folytatódott tovább legalábbis nem olyan mértékben, mely az értéktőzsde provinciális, a bécsihez képest változatlanul alárendelt helyzetét lényegesen módosíthatta volna. Már a tőzsdeankéton, 1896 végén keserűen állapították meg — s épp a legilletékesebb, Kornfeld Zsigmond —, hogy az értéktőzsde forgalma az utóbbi években ismét annyira leszállt, hogy szinte már szóba sem jöhet, s az árutőzsde nélkül, attól különválasztva nem is tudna fennmaradni. Ez a keserű megállapítás még később is sűrűn elhangzik, hiszen mikor 1903-ban a budapesti értéktőzsde pénztári revirementje 162 millió, a bécsi tőzsdéé ennek 15-szöröse, mintegy 4 milliárd korona. Az értéküzlet így az új palotában is élettelen maradt, s mint a régi épületben, úgy itt is csak a gabona-határidőüzlet déli vendégszereplése hozott némi élénkséget termébe, melynek — mint 1905-ben a Kereskedelmi Kamara jelentése mondja forgalma ,,a nagy európai tőzsdék óriási forgalma méreteihez nem is hasonlítható". E pangás magyarázata tulajdonképpen egyszerű, s a fővárosi hitelügy fejlődésének bemutatása után szinte magától kínálkozik. Eltekintve ugyanis a hazai hitelviszonyok általában is szegényes voltától, mely a nemzetközileg döntő nyugat-európai piacokra irányuló hazai tőkekivitelt eleve elképzelhetetlenné tette, Budapest a nemzetközi pénzpiac számára még a századfordulón is annyira jelentéktelen hely volt, hogy a tőzsdereform alkalmával az illetékesek a külföldi értékpapírok budapesti jegyzésének előfeltételéül nem merik kikötni az illető cég budapesti fiókállítási kötelezettségét, félve, hogy már ezzel elriasztják a külföldieket. így — mint ugyanakkor megállapítják — „külföldi értékpapírok jegyzése tőzsdénken alig fordul elő, és az osztrák papírokon kívül a bolgár, a szerb és a dohánypapírok azok, amelyek a mi tőzsdénken a külföldi értékpapírok kategóriáját képviselik". Mikor pedig mint említettük 1895-ben az értékpapír-határidőüzletet a legalább 8 millió korona alaptőkéjű vállalkozások részvényeire korlátozzák, kiderül, hogy ilyen értékpapír összesen is csak 8 van, ebből is 4 külföldi.