Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
hogy azután is ezen a szinten stabilizálódjék. Budapesten a millennium napjaiban egy lakosra már napi 187 liter víz jutott; 1874-ben ennek még alig nyolcadrésze. Biztosítéka ez annak, hogy a városnak belátható időn belül már nem kell a vízellátás zavaraival szembenéznie. A gázellátás Budapest a város világításának szempontjából oly fontos gázellátásának kérdése a városegyesítés időpontjában Pest város és az osztrák gáztársaság közötti, a gázszolgáltatás feltételeinek módosítása körüli heves viták jegyében állott. A vitában egyrészt a gáz minőségének javítása, árának leszállítása, valamint a pesti, a budai és az óbudai szerződések lejáratának egységesítése — másrészt a gázmű esetleges megváltásának feltételei játszották a főszerepet. Az elkeseredett vitában a város részéről az a korábban már egyszer felmerült gondolat is visszatért: nem lenne-e célszerűbb, ha a pesti szerződés lejártával Pest városa maga építene gázgyárat. A felkért szakértőnek, Wartha Vince professzornak véleménye feltétlenül emellett volt, és ezt az álláspontot rögzítette véleményként 1878 januárjában a kérdés vizsgálatára kiküldött közgyűlési albizottság is. A közgyűlés azonban e véleményeket (köztük azt a gondolatot is, hogy végül is számolni lehet a villanyvilágítás megvalósításával is) csak fedezetnek használta ahhoz, hogy a társasággal kedvező pozícióból tárgyalhasson. Hosszas huzavona után 1879-ben a szerződés érvényét 1881-től számított 15 évre, 1895. december 31-ig meghosszabbították. A szerződés megerősítette a társaság monopolhelyzetét a város gáz vi hígításában, a városnak csak az olaj világítást illetően engedve lehetőségeket — de ugyanakkor 1881-ig garantálta azt is, hogy a város más vállalat által történő közvilágításhoz szükséges vezetékek számára közterületet senkinek sem ad át. Ám hogy a villanyvilágítás elterjedése már legalábbis távlatban reális veszélynek bizonyult, az a továbbiakban a szerződés összes többi pontján végighúzódik, lehetővé téve a fővárosnak, hogy a társasággal szemben igényeit az eddiginél sokkalta jobban érvényesítse: a közvilágítás árát a magánfogyasztásénál kedvezőbben szabhassa meg, a vállalat a közgyűlés által megállapított tiszta jövedelmének 10%-on felüli növekedéséből 30%-ra rátehesse a kezét, s a gázfogyasztás növekedésével arányosan leszállíthassa a magánfogyasztói gáz árát is. Jellemző ezután, hogy mikor 1891-ben Budapesten már híre jár két budapesti áramszolgáltató vállalat megalakításának, a gázmű még előzékenyebbé válik: koncessziói 1910-ig terjedő meghosszabbítása fejében jelentős mennyiségű közvilágítási gáz ingyen, ill. igen olcsón való szolgáltatását biztosítja, és vállalja a magánfogyasztás egységárának csökkentését is. Főváros és gázmű ilyen, mindkét részről előnyök és hátrányok roppant körültekintéssel és kölcsönös rosszhiszeműséggel tervezett egyensúlyából előállt viszonyai jól érzékeltetik azt, hogy a gázmű mennyire nagy üzlet volt. Mert 1873-tól 1891-ig, korszakunknak csak két évtizedén át, a társaság felosztott nyeresége 492 ezer forintról 637 ezer forintra, a részvényeseknek kifizetett évi osztalék pedig részvényenként (az 1870 —79-es évek mindegyikének 20 — 22 forintos osztalékáról 1879 és 1883 között 50 forintra ugorva) 1891-re 55 forintra nőtt -ugyanakkor a nyereségből képzett tartalékalapnak összege 766 ezer forintról 4 millió 407 ezer forintra emelkedett. A gáz azonban elsősorban mégiscsak Budapest urbanizációjának volt egyik döntő eleme, mindenekelőtt a nagyra növekvő város köz- és magánvilágításában játszott, korszakunkban még csaknem kizárólagos szerepe folytán. így azután nem meglepő, hogy 1873-tól 1895-ig Budapest gázfogyasztása állandóan és egyenletesen, az építési konjunktúrák indító éveiben éppenséggel rohamosan emelkedve, 6 millió 350 ezer m3 -ről 29 millió 366 ezer m3 -re nő; ebből a város köz- (elsősorban világítási) fogyasztása 1 millió 235 ezerről 5 millió 543 ezer m3 -re. A köbméterek számai mögött 1874 és 1895 között a főcsőhálózat 62,2 km-ről 314,2 km-re történt bővülése áll, és lángocskák szaporodó ezrei pislákolnak: az 1873. évi 52 és fél ezerről 1896-ig köz- és magánvilágítás esetén azonos arányban 214 ezer fölé emelkedő számmal ezen belül 1894-től és főleg a pesti oldalon az ipari célra használt gázmennyiség arányainak 1894-ben 9, 1896-ban már 12% körüli növekedésével. Es a magánháztartásokban is most kezdenek megjelenni (a gáz tökéletes elégetésére alkalmas melegítő készülékek kidolgozásával) a gáztűzhelyek első formái. Ami, ha a gáznak új funkciót adva, szerepét a város urbanizációjában fenn fogja is tartani, már nem változtat azon a tényen, hogy a város útvonalain sorakozó gázlámpák és a lakásokban függő gázcsillárok egyre díszesebb formáinak és javuló technikájának ellenére is korszakunk folyamán Budapesten felvillannak az elektromos világítás első fényei. Az áram- Az elektromosság felhasználása Budapest urbanizációjában már korán megkezdődött, ha ellátás első lépései sokáig még csak igen szerény keretekben mozogtak is. 1873-ban már ívfény es díszkivilágítást alkalmaznak a walesi herceg budapesti látogatásakor; a Ganz-gyár 1878-ban már villannyal világítja a Ganz utcát; 1879-ben a városligeti korcsolyapálya világításánál izzanak fel az elektromos ívfények, 1881-ben pedig a későbbi Carlton szálló épületében levő Duna-parti Brenner-kávéház kap villanyvilágítást. Ugyanebben az évben Munkácsy budapesti tárlatán is villanyfény világít, és 1883-ban 200 izzólámpával a villanyvilágítás bevonul a Nemzeti Színházba is. Az elektromosság felhasználásának új lehetőségeit mindenki számára az 1887-től Budapest utcáin feltűnő első villamoskocsik fogják kézzel foghatóvá tenni.
