Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873
dose is mutatja. Az alig egy évtizeddel azelőtti, még szűkös és kisszerű költségvetésekkel szemben a városegyesítés évére Pest rendes és rendkívüli bevételei már elérik a 4,3 millió igaz, kiadásai is megközelítik a 7 millió forintot. A bevételek 3/4 részét az 1863 és 1872 között a polgárok gazdagodásával együtt 373 808 forintról 1 millió 025 ezer forintra emelkedő összegű városi pótadó és a városnak elsősorban az ideirányuló kereskedelmi forgalommal együtt növekvő hozadékú, sokféle javadalma és jövedelme (az ún. közjogi jövedelmek) adja. A kiadások döntően a fejlődés igényei megkövetelte urbanizációs, kommunális feladatok megoldását célozzák. A legnagyobb tétel, 600 ezer forint utcakövezésre megy, majd egyrészt az iskolákra, másrészt az utak, hidak, gátak építésére fordított 354, illetve 342 ezer forint következik; ugyanennyi megy a rendőrség költségeire is. A Rókus-kórház 294 ezer, a köztisztaság (ideértve a csatornázást is) 253, a világítás 105 ezer forintba kerül; emellett az együttesen kerek 2 milliónyi összeg mellett, melyek mind konkrét alkotásokban realizálódnak (kövezetben, vízcsőben, gázlángban, kórházi ágyban, épületekben), aránylag eltörpülnek a sajátosan igazgatási kiadások 481 ezer forintnyi költségei. A város összesen mintegy 10 milliónyi korábbi tartozásának kamatai és törlesztései azonban további 720 ezer forintot vesznek igénybe. Mert az abszolutizmus kisszerű kölcsöneire (1853 és 1868 között öt részletben is csak 1 millió 625 ezer forint) 1871-ben a város 8 millió forint újabb kölcsönt vesz fel, ugyancsak alapvető urbanizáoiós feladatok: a vízmű, a közvágóhíd és elemi iskolák építésének céljaira; csak e három nagy kiadáscsoportra 1872 73-ban több mint 4 millió forintot fordítottak. Az illetékesek azonban optimisták: a beruházások jövedelmezősége, illetve az így elért megtakarítások kielégítőknek látszanak. És bár pillanatnyilag a deficit nagysága már előreveti egy 1875-re esedékes újabb kölcsön árnyékát, ez az árnyék a hetvenes évek elejének nagy pénzbőségében még korántsem látszik fenyegetőnek. A szükségessé vált hatalmas beruházások mellett az ugyancsak szükségszerűen megnőtt városi apparátus fenntartása is egyre több pénzt igényel. A város költségvetésében — a fenti nagy tételekbe mindig megfelelően beépítve — 927 ezer forint megy el személyes költségekre, elsősorban a fizetésekre és a lakbérátalányokra; a város 1871 végén — emlékezhetünk — már 1637 fizetéses alkalmazottal dolgozik. Annál sajátosabb, hogy e bevételeit és beruházásait tekintve egyaránt már oly modern és nagyvonalú város igazgatása saját belső és hozzáforduló lakosai ügyeinek intézésében még milyen elavult, az ügyek vitelére már teljesen alkalmatlan módon működik. Pedig ugyanakkor rohamosan megnő a városigazgatás elé kerülő ügyek száma is. Ha a tanács iktatójába 1851-ben Pesten még csak 19 136, Budán meg éppenséggel csak 8714 iktatószámot jegyeztek is be (bár Pesten ehhez még a gazdasági, árva- és fenyítő bizottsági jegyzőkönyvek kb. 24 000 tételét is hozzászámíthatjuk), 1869-ben a pesti igazgatás előtt megforduló ügyek nyilvántartásához 136 000 és két év múlva már 180 000 szám szükséges; ebből csak a tanács 45 000 iktatószáma is több, mint a honvédelmi vagy az igazságügyi minisztérium ügyforgalma. Mindez persze már nem intézhető a régi kollegiális rendszerben, aminthogy a hivatalnokok számának egyszerű emelése s az így túlzsúfolódó Városháza helyett új épület építésének elrendelése sem sokat segít. Az egész ügyintézés reformja az, amire immár szükség van. ,,A kereskedelem, ipar és ezzel úgy szinte a város gazdasági ügyeit érdeklő ügyek mai napság már nem tűrhetik az elavult formák bilincseit: gőz- és villanyerő kiterjedt alkalmazása az emberek gondolkodási irányát, szokásait, társadalmi viszonyait lényegesen megváltoztatják: eljárási rendszerünket a megváltozott viszonyokhoz kell alkalmaznunk" — írja 1869-ben Gerlóczy Károly tanácsnok a városi igazgatás reformjáról szóló előterjesztésében. Gerlóczy az ügyosztályi rendszer bevezetését ajánlja, 9 ügyosztállyal (elnöki; gazdasági; kereskedelmi és ipari; egészségügyi; tanügyi; építésügyi és csatornaügyi ; katona-beszállásolási és szociális gondoskodással foglalkozé) ; rendőri ; szervezési és személyi); a tanácsülés elé tartozó ügykörök számának csak a legfontosabbakra történő limitálását s a közgyűlési bizottságok tevékenységének csak az érdemi ügyekre korlátozását. És néhány további, inkább technikai reformot, mint pl. a tanácsi jegyzőkönyv megszüntetését és új fogalmazói állások szervezését. Javaslatát 1869 októberében a közgyűlés is elfogadja: Pest város igazgatása ezzel egy időre ismét összhangba került a feléje irányuló társadalmi igényekkel. Látszólag másodlagos jelentőségű, bürokratikus-szervezési problémák ezek, de mögöttük a modern nagyváros a szükségleteinek megfelelő új igazgatási rendszert keresi. S ezeknek az igényeknek jegyében merül fel ugyanakkor a javaslat a városi igazgatás már bizonyos decentralizációjára is: a külvárosok bizonyos közigazgatási hatáskörökkel való felruházására és a városi kapitányság átszervezésére. A város- ^z utóbbi kérdés a városi önkormányzat és a még ugyancsak városi alárendeltségű rendőrség politika első mind élesebb konfliktusa révén egyre égetőbbé vált. Thaisz Elek rendőrkapitány, volt 48-as kérdőjelei honvédtiszt, aki 48 után börtönbüntetést is szenvedett, később azonban maga is rendőri besúgóvá vált, úgy látszik, népszerű ember volt az utóbbiról mit sem sejtő polgárság előtt. Nagy többségű megválasztása még 1867-ben is ezt bizonyítja. Thaisz azonban nem ismeretlen magatartás ez, a valamely kiterjedt, az igazgatás egészét átfogó szakterületet operatíven irányító tisztviselők-
