Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Plébánosok n niât, mégis a város főtemploma maradt. Buda leggazdagabb temploma, papsága pedig a legHU

k^rban n

^P

eseDD v

°lt. Plébánosát régi kiváltság alapján elvileg a tanács választotta, azonban ez a jog, mint láttuk, Zsigmond alatt a gyakorlatban nem érvényesült, a javadalmat a király bizalmasai, hivatalnokai élvezték. Később sem-módosult a helyzet, 1441-ben Tornallyai János plébános az 1439-es megegyezést érvényteleníteni akarta. Neve tanúsága szerint a Gömör megyei középnemes Tornallyai család sarja lehetett, bár a család amúgy is hiányos leszármazási táblázatán nem helyezhető el. Semmiképpen nem volt német, és így nem valószínű, hogy a tanács helyezte volna a német plébánia élére, 1446-ban — talán a polgárság kérésére — Szécsi Dénes prímás meg akarta fosztani a javadalomtól, amelyet a boroszlói egyházmegyei, tehát feltehetően németül beszélő Bagnitzi Ferencnek adott. Hogy mi lett ennek a viszálynak az eredménye, azt nem tudjuk. Rövidesen szintén magyar nemes, Bánfalvi Bárius Miklós királyi alkan

cellar lett a plébános. Ettől kezdve egy ideig a plébánia javadalmát a királyi kancellária tisztviselői számára tartották fenn, és a polgárság 1244 óta elvben gyakorolt plébánosválasz'tási jogát semmibe vették. Bárius után, aki mellesleg az egri prépostságot is megszerezte, egy újabb kancelláriai hivatalnok, Aloch István, zágrábi olvasókanonok, V. László osztrák kancellárja (talán egy időben Ciliéi Ulriké is) a polgárság örömére végre úgy látszik — német származású szerezte meg a javadalmat, ő lehetett az az István plébános, aki 1464-ben Várdai István kalocsai érsek, főkancellár mellett a kancellária tényleges munkájában tevékenyen kivette részét, 1462-ben Mátyás király követe is volt a császárnál. Meghalt 1465. december 20-án. A hatvanas évek végén újból kancelláriai vezető, a tekintélyes birtokos nemes, Matucsinai Gábor jutott a plébánia javadalmához, később alkancellár lett, majd 1470 —71-ben királyi kancellár. Több hónapos plébánosság után fordult csak a pápához felszentelési engedélyért, végül is 1471-ben fő- és titkos kancellár és egyben kalocsai érsek lett. Mátyás uralkodása végén, kedvelt csillagásza, Marcin Bylica z Olkusza (magyarul Ilkus Márton néven ismert) élvezte a javadalmat.

78 A plébánia A plébánosok elvesztették ugyan a joghatóságukat a város többi plébániája felett, azonban J^uTkorl igy

e

keztek maguknak egyre több kiváltságot szerezni, vagyonukat növelni. A pesti plébánossal plébánosok 1448-ban közösen kérték, hogy a boszniai ferencesek érdekében kiadott pápai bullának ne legyen érvénye az esztergomi egyházmegyében. A plébánia prépostsággá alakításáról és a széki apátság javadalmának hozzácsatolásáról 1457-ben oklevelet adott ki a pápa. A pápai kancelláriában valószínűleg összecserélték a Nagyboldogasszony-plébániát a Szent Zsigmond-, másként Kisebb Mária-egyházzal, amely valóban prépostság lett, és a továbbiakban élvezte a széki apátság javait. A plébánia a Jagelló-korban jutott jelentősebb kiváltságokhoz, amikor közel egy évszázad után először érvényesült újra a városi tanács plébánosválasztási joga. Az új plébános 1495 táján Wann Pál lett. Nevét Bann, Bani, Wary formában is írták, de kétségkívül a budai patrícius és talán nemes Wann családhoz tartozott, valószínűleg annak a Konrádnak a fia lehetett, aki 1457 —58-ban már budai kereskedő, majd 1462 — 81 között tanácstag volt. Pál 1478-ban iratkozott be a bécsi egyetemre, és valószínűleg ott szerezte meg az ,,artium professor" címét, azaz az artes fakultáson az előadási jogot. Wann plébános korában a kánai apátság javadalmát is élvezte, amelyet úgy látszik, hogy a plébániához kapcsoltak. A király 1497. május 13-án kérvényt intézett a pápához, hogy mivel a Nagyboldogasszony egyháza Buda egész területével VIII. Bonifác óta ki van véve a megyés püspök (a veszprémi), valamint az érsek joghatósága alól, és közvetlenül van alávetve a Szentszéknek, ne szedhessen itt a veszprémi püspök dézsmát. A király azt is kérte továbbá, hogy mentesüljön a plébános az esztergomi egyházmegyei zsinaton való részvétel kötelezettségétől, a koldulórendek tagjai pedig érseki engedéllyel se gyóntathassanak a városban. Wann ugyanazon a napon, amelyiken megíratta a királlyal a kérvényt, maga is a pápához fordult, ő csupán a plébánia archipresbyteratussá való alakulásának engedélyezését kérte, valamint azt, hogy a plébános főpapi jelvényeket viselhessen, és a négy alsó egyházi rendet feladhassa. Indoklásul előadta, hogy a templom híres, mert a városban lakik a király, és mert ,,a világ különböző részéről igen nagy a nemesek, kereskedők és más különféle személyek odasereglése" (azaz igen jól rámutatott a fővárosi jelleg következményeire). A plébános saját nevében beadott kérését a pápa teljesítette is azzal, hogy mint archipresbyter főpapi áldást oszthat, amennyiben nincs pápai legátus vagy püspök jelen. Ez nem jelentett sokat, hiszen, ahogy újabb kérvényében Wann leírta, a király udvarában mindig tartózkodnak főpapok és ritkaság, ha ünnepi misén nincs jelen valamelyikük. Ezért csupán a pápai legátus és a veszprémi püspök jelenlétére kérte korlátozni a tilalmat. Wann kérései igen tanulságosak, különösen azok, amelyeket a király nevében adott elő. A koldulórendek befolyása elleni küzdelmet a világi papság régóta, és mindenütt folytatta, azonban általában eredménytelenül. A pápák is többször foglalkoztak a koldulórendek gyóntatási jogával. A ferencesek és a domonkosok sokkal jobban tudtak hatni a szegény polgárságra, mint a gazdag világi papság. Ez éreztette hatását a plébániatemplomok látogatottságára, és ezáltal a perselypénz bevételre, valamint a végrendeleti adományokra. Következtethetünk a kérvényből továbbá arra is, hogy a plébános — burkoltan — megint vissza akarta állítani a Nagyboldog-