Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)
előterjesztések, ügyosztályok, ügyészség, bizottságok kellettek volna ilyesmihez. Hirtelen óriási dörrenés: az összes ablakok darabokra törnek, lent az utcán sikoltás, jajgatás. A németek lőttek át Budáról. Máris jön a jelentés: három halott, több súlyos sebesült. Egymásra nézünk, folytatjuk a tárgyalást, új ablakokat hoznak, kisöprik a romokat. Később lemegyünk a városháza pincéjében levő légoltalmi óvóhelyre. Egy része most is ágyakkal, ambulanciával felszerelt segélyhely — a másikban szükségkonyha és az élelmiszerüzem kis raktára. Ennivalót, kenyeret veszünk másnapra és a visszautazásra s felvisszük magunkkal a mai ebédet: bableves meg kenyér — ára egy pengő. — Az egész nap látogatásokkal, megbeszélésekkel telik el, de megkapok minden szükséges útbaigazítást, felhatalmazást — nem kell továbbmennem Debrecenbe a kormányhoz —, Csorbánál találkozom Vas Zoltánnal, aki vállalja, hogy ügyeimet odaviszi. Február 13. Újból a Városházán. A melléklépcső alsó fokán többen állanak, középen egy sáros, kopott palástú luteránus lelkész. Most veszem csak észre: temetés. A fal mellett véres hordágyon, pokróccal letakarva, felöltözött férfiholttest, a tegnapi robbanás egyik áldozata. Megrázó, szomorú érzés. — Folytatom a tárgyalásokat, késő délután van már, mikor a díszes polgármesteri szoba íróasztalának egyik oldalán Budapest első polgára ül, a másikon én, így esszük meg az egytállencse ebédet, amelyet a titkárkisasszonyok kedvessége erőszakol reánk. — Az Urániánál 5 elhatározzuk, hogy megnézzük az előadást. Szenzáció, hosszú hónapok után megint színházban ülni. Mikor kijövünk, budai népkonyhánk vezetőjével találkozunk: hajnalban menekült, a németek kétségbeesett kitöréssel próbálkoztak meg a körülzárt Várból s most otthon, éppen a mi környékünkön folynak a harcok a Rózsadombon, Pasaréten, Hidegkúti-úton. Nagyon elővesz bennünket ez a hír, alig tudunk megvacsorázni s valami keveset aludni — ma már lehetetlenség hazamenni. Február 14. A székesfőváros egyetlen kisautója jön értünk s orosz katonai fedezettel szállít el bennünket Csepelre. Nagynehezen találjuk meg a kompot. A parton egész hegyekben állanak a táboripostacsomagok, levélzsákok, melyeket az orosz katonák küldenek haza. Dessewffy Gyula és Drózdy Győző csatlakoznak hozzánk és csak Carol csendőrünk nagy rábeszélésére engedik fel őket is a kompra. — A múltkori vigasztalan kép: jégtáblák a Dunán úszó romok között, fagyos sár, mindkét parton háborús rombolások maradványai. A tegnapi hírek után még lehangoltabban érezzük magunkat — hiszen arról volt szó, hogy a németek megadják magukat. — Csepelen kapjuk a hírt, hogy végkép leverték őket, egész Buda szabad. Nem tudunk teljes mértékben örülni. Nem tudjuk, mi vár ránk újból harctérré vált otthonunkban. Carol próbál teherautót szerezni, nem sikerül — gyalog indulunk útnak. Mind rosszabbul érzem magam s Albertfalvánál nem bírom tovább. Teljesen legyengültem, lázam van. A község főjegyzőjének vendégszerető házában megpihenhetünk. Dessewffy Gyula velem marad, a többiek folytatják az utat s megpróbálnak kocsit küldeni értünk. Este befekszem a most felállított szükségkórházba, gyógyszert kapok és gondos orvosi kezelést. Dessewffy is ott kap szállást. Mély, félig önkívületi álomba merülök. Február 15. Valahogy feltápászkodom és kedves főjegyzőnknél kapok megint egy kis levest. Ebéd után újból lefeküdni készülök, mikor megjön a kétlovas teher5. Uránia filmszínház a Rákóczi úton.
