Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)
I. fejezet: ÍRÓK A BUKÁS UTÁN - Megtorlás és irodalom
- beépült a haditörvényszékek hivatkozási jogalapjába is az ítéletekben. A katonai helyzet alakulása folytán, a fegyveres ellenállás leverése után („Die ungarische Revolution hat ihr Ende.") Haynau 1849. szeptember 1 -jén újabb kiáltványt bocsátott ki. Eszerint három hónapon belül kellett jelentkezniük - a katonai kerületek parancsnokságain vagy a haditörvényszék előtt - a honvédsereg tisztjeinek, a katonai és civil hivatalnokoknak és (változatlanul) a július 1 -jei proklamációkban megjelölteknek, kiegészítve még a törvényszékek tagjaival. 16 Ennek hatálya már - mivel, mint láttuk, íróink szinte kivétel nélkül polgári állást vállaltak a forradalom alatt vagy honvédtisztek lettek - voltaképpen mindenkire kiterjedt az irodalomban. Ezért nem tulajdoníthatók pusztán a közhangulat keltette hisztériának azok az esetek, amikor íróink-költőink bujdosásnak indultak vagy rettegésben éltek, noha nevük a körözési listákon nem szerepelt. Két példát említve: Vörösmarty Mihály nemcsak képviselő volt mindvégig, hanem 1849. június 5-én a kegyelmi szék bírája lett, azaz felségjogokat is gyakorolt. Arany János pedig, rövid bujdosásából hazatérve Szalontára, azért várta letartóztatását, mert a trónfosztás után lett belügyminisztériumi, mégoly alacsony rangú tisztviselő mégpedig saját kérésére egy, Kossuthhoz írt levele révén; továbbá 1849. június 16-án Szemere Bertalan belügyminiszterhez fordult, terjesztési támogatást kérve saját költségén, Debrecenben kiadott verses füzetéhez, a Szabadság zengőhárfájához. ]1 1850. január l-jén sajtóközlemény szólította föl a felségárulással vádolt szökevényeket jelentkezésre a pesti haditörvényszéknél; közöttük volt Csernátoni Cseh Lajos szerkesztő-hírlapíró, Jósika Miidós, Sárosi Gyula és Táncsics Mihály is. Mivel később sem jelentkeztek (az első kettő emigrált, az utóbbiak itthon bujkáltak), őket a 16 Sammlung der für Ungarn erlassenen Allerhöchsten Manifeste und Proklamationen, dann der Kundmachungen der Oberbefehlshaber der Kaiserlichen Armee in Ungarn, [II. Heft], Ofen 1850, 155. 17 Urban Aladár: Kiegészítések Vörösmarty életrajzához - A nagy év sodrában, Bp. 1981. 408-427.; Alm 2002. 947-951. (a Vörösmarty-fejezetet IványosiSzabó Tibor írta); AJÖM XIII. 96-97.
