Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Rigófüttyös hálaadás és egyéb apró csodák

Ő már nem lehetett ott ezen az évfordulón, csak szelleme, emléke volt velünk. Hiszen az Úristen kegyes volt hozzá, a legszebb emberi véget adta meg számára: a jó pásztor életét adhatta övéiért. Mártírhalált halt a női erény, a hozzá segítségért, menedékért bizalommal fordulók védelmében. Hát ezek lettek volna, amiket a díszünnepségen nem tudtam elmondani. S akkor elhatároztam, hogy majd egyszer, valamelyik nagy, kerek évfordulóra nemcsak így, röviden, hanem teljes egészében megírom az Apor Napközi Otthon történetét (lehet, hogy majd megalapításának 60. évfordulójára, ha megélem). De azért most úgy érzem, nem szabad kihagynom az alkalmat, hogy név szerint is meg ne említsem azokat, akik annak idején, a hőskorban, az első 1012 esztendőben vették ki részüket a munkából. Az ő számukra szeretnék dicsőségtáblát állítani (remélem, hogy személyiségüket ezzel nem éri sérelem!). Legfeljebb azoktól, akiknek neve nem jutott idejében eszembe, szíves elnézést kérek, s ígérem, a következő alkalommal pótolni fogom mulasztásomat. S tudom azt is, hogy a dicsőségtáblán felsoroltak közül jó néhányan már nincsenek közöttük. Legyen áldott az emlékük! Dicsőségtáblánkon elsőknek azokat a fiatalokat említem, akik főként az első esztendőkben adtak nagy segítséget: Laczkó lányok, Laczkó fiúk, Farkas lányok, Farkashalmi fiúk, Stir fiúk, D. Nagy testvérek, Szikszay testvérek, Szatmári testvérek, Tajti testvérek, Gabrucza Ilus, Rózsa Ica, Bene Lajka, Dubcza Böske, Horváth Ica, Baukó Magda, Puskás Ica, Takács Bandi és Ica, Takács Feri, a Kétszer-Szabó lányok, Varga Jani, Kukla Jóska. A másik csoportba azok tartoznak, akik napközisként kezdték ott az életet, de felserdülve ugyancsak nagy segítséget nyújtottak a munkában: Farkas Ernő, Herczegjános és Béla, Rózsa Gyuszi, Szabó János, Pista, Péter, Farkas Jóska és Juci, Tobai testvérek, Szabó Bandi, Zsóka, Bottó lányok, Boros Feri, Jani. Természetesen ezeknek a gyermekeknek szüleit, akiknek sorát talán már nem is tudnám elmondani. Ha nem is név szerint említem meg a „dicsőségtáblán", megilleti a megbecsülés, mert iparkodtak gyermekeiket rendes, becsületes állampolgárokká nevelni. Ide sorolom - ha csak név nélkül is - a napközi hivatásos munkatársait, dajkáit, a Szociális Misszió Társulat segítő tagjait, s nem utoljára a hívek lelki gondozását végző tisztelendő urakat. Úgy érzem, különösen évtizedek távlatából nézve, nyugodt lelkiismerettel állhatunk boldog emlékű Apor báró úr emléke előtt, mert erőnkhöz mérten megtettük mindazt, amivel ő megbízott bennünket, s tettük dolgunkat, ameddig arra szükség volt, s a körülmények azt megengedték. Azok, akikkel kezdtünk és végeztük az első évtized hősi munkáját, azok ma már nyugdíjas korban vannak, de ők is büszkén emlékezhetnek vissza arra a küzdelmes gyermek- és ifjúkorra, amelyet ők Apor báró útmutatása szerint töltöttek meg tartalommal.