Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1919

302

MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919

márc. 24.

Az új trikolór ott leng már a pénzügyigazgatóságon is, melyből Papp Antal igazgató feleségével s legkisebb fiával felköltözött az ideggyógyintézetbe, többi fiát pedig szétosztotta ismerősei közt. „Szejetném tudni – mondta apjának a legkisebbik –, hogy moszt máj bojondok vagyunk mi, vagy nem vagyunk bojondok?” Ezt bizony mindnyájan kérdezhetjük most Erdélyben. Az öreg Kolosváry Sándor kollégámmal hosz

szabb idő múlva találkozván, meglepett, mennyire lesoványodott. A különben jómódú ember panaszkodott, hogy nincs elég kenyere. S ma a közélelmezési bizottság is feloszlással fenyegetőzött, mert az új gazdák a cseresóért oly mértéktelen árat követelnek, hogy még az útban levő (?!) 10 vagon lisztet sem lehet behozatni a város élelmezésére. – Tegnap a mi József oroszunk Pata felől hazaigyekezvén lóháton, Ajtonyban a csendőrök elfogták, mindenekelőtt a községházán, az örvendező falusiak jelenlétében megpofozták, s bolsevistának nézvén, csaknem meztelenre vetkeztetve megmotozták, de végre is ártatlannak találván, eleresztették. Ilyen szamárkodásokkal csakugyan bolsevistákat nevelnek. Szegény orosz, szégyenkezve és elkeseredve jött haza. Egész bűne abból állott, hogy kérdezték tőle, nem tudja-e, hogy igazolvány nélkül nem szabad járni Nagy-Romániában, ő azt felelte: neki nem Nagy-Románia, nem Kis-Románia kell, hanem széna a lovaknak. Azt hitték, becsmérli az új alkotást, pedig csak nem tudta jól megmondani magyarul, mit akar.

márc. 25.

Dr. Marót Károly m[agán]tanár jött jelenteni, hogy pályázik az ókori tanszékre, bár filológus. Őszintén megmondtam neki, hogy az én jelöltem Buday. Este meglátogattam lányommal dr. Török Imrét. Szegény, az utolját járja. Ott is hallottuk, hogy Budapesten kikiáltották a kommunista köztársaságot; miniszterelnök Garbai lett. S az itteni románok most offenzívára készülnek Csucsa és Zilah ellen.

márc. 26.

A megszálló tisztek majdnem tüntetőleg olvassák az utcákon a bukaresti és szebeni lapokat, melyek tele vannak a budapesti legújabb forradalommal, Kun Béla, Berinkey, Kunfi s egyéb zsidók kommunista kormányával, Károlyi lemondásával, Vix francia alezredes inzultálásával, holott éppen ennek volt nagy része abban, hogy a magyarok helyzete a konferencián javult, stb. Budapesti lapokkal, persze, nem ellenőrizhetjük a dolgokat, a helybeli lapokból pedig, amelyek különben is nagyon tartózkodóan, sőt hitetlenül írnak (mert erős a gyanú, hogy román lapok, hangulatkeltés vagy elcsüggesztés végett, nagyon kiszínezik az eseményeket), még azt sem írhatják meg nagy törlések nélkül, amit román lapok közölnek. Így hát megint susog Midasz király nádasa. A franciák megszállták Aradot, Radnát, Lippát, Soborsin felől a mieink kelet felé nyomultak, s Dévát elfoglalták, a vonat Arad és Tövis közt már negyednapja nem közlekedik. Bánffyhunyadnál egy kis harc volt; a vonatok csak odáig járnak, s a szamosvölgyi is csak Désig. Csupán kelet felé vannak összeköttetéseink. Az erdélyi románok, állítólag, a királyi csapatoktól magukra hagyatva (?), s a maguk fegyveres erejében (bár Erdély más nyelvű lakossága teljesen le van fegyverezve) eléggé nem bízva, modus vivendit keresnek, hogy Erdélyt külön köztársasággá alakítsák a nemzetiségek közreműködésével, mert látják, hogy a közigazgatást, törvénykezést, közlekedést stb. a magyarok passzív rezisztenciája következtében nem tudják ellátni. Ellenben egy román őrnagy (Nemes) elejtett szavából hallom, hogy kisegítő embereik már megérkeztek. (Ide – talán; de hát más helyekre?) Feleségemmel este meglátogattam Fekete Gábor özvegyét és Zsakóékat. Zsakó beszélte, hogy immár egyéb lopnivaló hiányában, bokaji