Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1914

443 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1914 1886-ban megesküdött) csoszogva járt. Felesége és két fia (Pista, Sanyi) maradt szép vagyonnal. Temetésére nem mehetünk le, de koszorút küldünk. Nyugodjék békében! nov. 4. Tegnapelőtt halt meg Pestújhelyen Gerecze Péter főreálisk. tanár, a Műemlékek Orsz. Bizottságának tagja, 58 éves korában. Különösen Pécs műemlékeinek ismer­tetésével szerzett érdemeket. Mikor hozzánk, a művelődéstört. tanszékre pályázott, levélben és személyesen többször érintkeztünk. Ny. b.! nov. 5. A kat. gimnázium daliskolájának és Pázmány Önképzőkörének mai Szent Im­re-ünnepén Laci unokám először szavalt nagy közönség előtt; szépen és értelmesen mondta el Radványi Kálmán versét: Uram, te jársz itt?... Emlékül idecsatolom a prog ­ramot.60 – A harctérről könnyű sebesüléssel visszatérve, Hódy Jancsi zászlós volt dél ­ben a vendégünk. – Délután tartottuk közép- és újkori szemináriumomban az ötszáza­dik felolvasást, illetőleg előadást. nov. 6. Lujza táviratozott, hogy Spitkónak már csak órái vannak. A májrák roppant gyorsan végez szegény Lajossal. nov. 7. Spitkó Lajos sógorom nagy betegsége következtében feleségem a hajnali vonat­tal Lujza (nénje) segítségére Budapestre utazott. Fele útján lehetett, mikor – a délután kapott távirat szerint – Spitkó délelőtt fél tizenegy órakor Budapesten meghalt. Áldott, jó ember volt. Sándor unokámnak keresztapja. A legkiválóbb magyar klasszikai filoló­gusok közé tartozott, de az irodalom terén nem sokat működött. 1846. november 25-én született Leibitzen, ahová Lujza temettetni kívánja szülei mellé. – Éppen negyven esztendeje lett aradi tanár, ahol együttműködtünk 7 esztendeig. Lakodalmán (1877. aug. 25.) mostani feleségemnek vőfélye voltam. Spitkó 1884-ben besztercebányai igaz­gató lett, s az ott töltött hat esztendőt élete legboldogabb évei közé számította, mert, mint természetimádó, nagyon szerette a város kies és csöndes vidékét. 1890-ben szé­kesfehérvári és 19[04-ben]61 Pest vidéki főigazgató lett. A fővárost nem szenvedhette, és csak az vigasztalta, hogy feleségével minden nyáron nagy kirándulást tehetett a kül­föld festői vidékeire. Mikor főigazgatói látogatásokat tett, felesége – néha évenként két­szer is – hozzánk látogatott le. Mindketten nagyon szerették lányunkat és unokáinkat, kiknek mindenféle apró meglepetésekkel kedveskedtek, kivált karácsonykor. Tavaly az ő sürgetésére vittük fel a gyerekeket, hogy meglássák Budapestet, főképpen pedig az 60 A naplóba beragasztva az írógéppel írt program: „A kolozsvári R. Kat. Főgimnázium Daliskolájának és Pázmány Önképzőkörének Szent Imre ünnepe, 1914. nov. hó 5. 1. Himnusz Szt. Imre hercegről. Előadja a főgimn. vegyes kara 2. Ünnepi beszéd. Mondja Novák Sándor VIII., az önképzőkör elnöke 3. Beati omnes, qui timent dominum. Ett Gáspártól, előadja a főgimn. vegyes kara 4. Virág ébredés. Papptól. Csellón előadja Tóth Aladár III. b., zongorán kíséri Bruckner Ernő III. b. 5. Szent Imre herceg. Dombi Márk dr.-tól, szavalja Biderman József VIII. 6. Szent Imre látomása. Melodráma Pusztay-Rónaitól. Szavalja Lóky Gyula VIII., zongorán kíséri Almay Béla V., hegedűn László Gyula VII. 7. Mária, Isten temploma. Előadja főgimn. vegyes kara 8. Uram, te jársz itt? Radványi Kálmántól, szavalja Müller László, I. a. 9. Himnusz. Énekli az ifjúság.” 61 Márki az évszám 3. és 4. számát kihagyta, a dátumot a későbbiekben sem egészítette ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom