Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1913

357 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1913 tudtuk, hogy nagyon fiatal korában, a szabadságharcban kapta. Mióta Leleszre került, több levelet váltott velem, s mindig nagyon kedves volt hozzám. Nyugodjék békében áldott emlékezetű, jó tanárom! jan. 10. Veress Endre jött, Erdélyi Pali tudtával, kapacitálni, hogy az Erdélyi Múzeum számára írjam meg húsz íven a 300-as évforduló alkalmával Bethlen Gábor életrajzát: ők összegyűjtve adják az anyagot. Persze nem vállalkoztam; az enyediek akarnak íratni életrajzot és Szádeczky talán már írja is, legalább sokat gyűjtött. Nem is lehet az effélét rögtönözni. De azt jól tenné az Erd. Múzeum, ha októbertől fogva ebben az évfolyam­ban Bethlenre vonatkozó tanulmányokat közölne szakemberektől, mint pl. a Mátyás-, vagy az Alpár-albumban. jan. 11. Az EMKE direktóriumában Fekete Gábor és Sándor József erősen összeakasz­kodtak Dósa Endrének a közlegelők megszerzése ügyében 8 1⁄2 millió korona befek­tetése iránt beadott indítványa miatt,10 mert Sándor durván támadta Dósát, Fekete pedig védte, bár indítványa neki sem tetszett. A választmány délutáni ülése simán folyt le, mert Sándor visszavonta jan. 3-[i] említett memorandumát. jan. 12. Távirat érkezett, hogy Dutkay Pista haldoklik. Leányát, Rózát, hazaküldtük. jan. 13. Az Esti Lap a Szt. József intézet botrányáról beszélvén, mint világi gondnok, megvizsgáltam a szobákat, a tisztaságot, konyhát, kamarát stb. Szegényes minden, sok a kívánnivaló, de a fiataloknak is meg kellene érteniük, hogy napi 60 fillérért jobb és több reggelit, ebédet, vacsorát nem lehet kapni manap – az alapítványok összege pedig nem növekszik. jan. 14. Az Erdélyi Róm. Kat. Státus igazgatótanácsában Majláth püspök üdvözölt meg­gyógyulásom alkalmából, s a szokatlanul nagy számban összegyűlt tagok megéljenez­tek. Majláth, mint Kóródy kanonok mondja, július táján csakugyan kalocsai érsek lesz. jan. 15. Az Erd. Múz. Egyes. népes igazgató választmánya Veress Endre indítványára bi­zottságot küldött ki (Veress, Pósta, Erdélyi P., Márki, Kelemen) Bethlen Gábor 300-as trónra lépése ünnepének megülése ügyében. jan. 16. Török Imre ma kijelentette, hogy másik sebem is begyógyult. Hálásan ismerem el, hogy több mint 2 1⁄2 hónapon át – az utóbbi két hetet kivéve – mindennap idefáradt, s néha egy óra hosszat is elbabrált sebeimmel, amelyeket villanyozás közben a fiatal dr. Henszlmann ejtett rajtam. Nemcsak mint háziorvosom, hanem mint barátom is a leg­lelkiismeretesebben működött a baleset következményeinek elhárításán. – Dr. Auner Mihály Besztercéről elküldte az ottani levéltárban levő kuruc iratok másolatait. Annál szebb tőle, mert csak most 3 hete vett el egy angol művésznőt (Mary Dickenson), s ilyenkor bizony az ember, ha levéltáros is (március 1-től a Szász Egyetem 2. archiváriusa lesz), jobban gyönyörködik a felesége szemeiben, mint a pergamenekben. 10 Dózsa Endre [...] indítványa egy 8,722.000 koronás E.M.K.E. legelő-vállalat létesítése tárgyában . Kolozs ­vár, 1913. 86 p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom