Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1912

339 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1912 aug. 14. Marciék a gyerekekkel Dezméren. A Kat. Status igazg. tanácsában nagy az öröm és megnyugvás, mert a vallásalap évi államsegélye 200 000 kor. rendes és 50 000 kor. rk. összegre emelkedett. Csak már a tanulmányi alap jövedelme is emelkednék! – Gr. Béldy Ákos lemondott a Státus elnökségéről. Elhallgatott oka, hogy Bárdy Gabit vette el feleségül, aki elvált gr. Zaytól s újabb házassága kat. szempontból érvénytelen. aug. 15. Nagyboldogasszony napján, mely utoljára megy ünnepnapszámba, az ünnepek redukciója következtében, nagy ebéd a piaristáknál. A gimnázium új igazgatóját, Rietly Károlyt, Fejér Gerő és a 90 év körül járó Mály István köszöntötte föl. Kuncz főigazgató és Fejér Gerő bizonyosnak tartják, hogy a gimnázium új palotája 3–4 év alatt fölépül. aug. 17. Varga Gézáné (Márki Nelli unokahúgom) testvérei, Irén, Jenő és Lehóczky Ágo­ta társaságában, a tusnádi fürdőről haza, Gyulaváriba utazva, meglátogatott. Szép, magyar menyecske; édesanyámra hasonlít. aug. 18. Lehoczky Tivadar megküldte Adatok hazánk archaeologiájához c. 2 füzetes köny ­vét,33 melynek találó jeligéje: „Lássátok hogy nemcsak magamnak munkálkodtam, ha ­nem a tudomány minden keresőjének.” aug. 19. Az idén csak ma, az idény vége felé voltam először és utoljára kuglizni a papok­nál, a „Trézsivel”. Deák Pál, a volt főkapitány, tegeződni kezdett velem. aug. 20. Szent István napján a templomból kijövet találkoztam Lóczy Lajossal, aki az­után kijött hozzánk, s vasúti indulásáig, egy óra hosszat, nálunk maradt. Sokat beszélt Cholnokyról, aki szerinte eljátszotta talán örökre a b[uda]pesti egyetemi tanárságot és az akadémikusságot. Nem dolgozik komolyan, még ázsiai útjának tudom. eredményeit sem foglalta egybe, s a Földr. Társaság és a folyóirat ügyeinek sokat ártott. Teleki Pál gr. lelkes, szorgalmas ember, de ennek meg az a baja, hogy túlságosan keveset bízik önmagában és tudásában, s már főbelövést is emlegetett. Őt, Lóczyt, kiforgatták abból a jogából, hogy az egyetemen földrajzi előadásokat tartson, mert Czirbusz csak de. akarta volna „megengedni”, hogy Földrajzi Intézetének könyveit és térképeit használ­ja, mégpedig helyben, a szolgának naponként beszámolva a használt dolgokkal. Beöthy Zsoltot és Eötvös Lorándot a tudom. élet megrontóinak tartja stb. Lánczy halála óta csöndesebb az élet a karban, de a rossz szellem megmaradt, s jól tettem, hogy nem mentem föl a veszekedők közé. aug. 21. Kozma Gyula és felesége Marosvásárhelyről hazatérvén B[uda]pestre, távirattal kihíttak kettőnket az állomásra, hol kb. félórát elbeszélgettünk. Durbints most sokkal jobb színben van, mint májusban, mikor igazán elesett embernek látszott. 33 Lehoczky Tivadar: Adatok hazánk archaeologiájához, különös tekintettel Beregmegyére s környékére. 1–2. köt. Munkács, 1892–1912.

Next

/
Oldalképek
Tartalom