Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1895

Márki Sándor naplói II. 85 1895 Kolozsvár, 1895. január 1. Jó barátaink látogatásával s látogatása fogadásával kezdtük az újévet. Az estét kedvesen töltöttük Szádeczkyéknél. jan. 2. Petry Gyula aradi reálisk. tanár tanítványai nevében szép levél kíséretében 50 frt-ot küldött hozzám az EMKE számára, hogy viszonozzák, amiért a múltkori tornaversenyen a kolozsváriak oly szívesen látták őket. Richter Aladár aradi tanár is, mint a lyceum volt tanárának küldte meg két növénytani értekezését. - Este Szádeczkyék nálunk lévén teán, a két asszony segítségével 73 volt ideáljának nevét sikerült összehoznia; az erdélyi részek még nincsenek a listában. Ma különben az a casus esett meg Lajcsin, hogy új cselédjének mutogatván a lift kezelését, fa helyett a Pisztóryék szakácsnéját húzta fel. Tableau. jan. 3. Bérczy Ernő, mint ma panaszolta, dec. 27-[én] kénytelen volt feleségét bevinni a Lipótmezőre, annyira erőt vett rajta a búskomorság. jan. 4. Lóczy felvilágosít, hogy I. helyen Marczalit jelölték, II. helyen aequo loco Ortvayt és Csánkit s harmadik helyen jövök én; de felszólalása mégis gondolkodóba ejtette a dékánt s ez utóbbit nem közölte a lapokban.1 így még szebb. jan. 5. Hevesi szerént a világtörténelem kiadásáról még nem tettek le. (Tehát - letettek!) Sándor Józseffel sokat beszéltünk a székely kérdésről; úgy tartja, hogy azt éppen a székely munkaadók szempontjából nem lehet telepítések útján megoldani. - Éjfélig Törökékkel Szádeczkyéknál voltunk. - Az EMKE álarcos báljába engem is benyomtak - rendezőnek. Mi nem lesz itt belőlem? - Dísztagnak tett meg az itteni Mensa Academica Bizottság is, de nem gondoskodott róla, hogy közönség is legyen azon a felolvasáson, melyet javára Szádeczky és Versényi is rendezett. így nem ütik nyélbe a dolgot. jan. 6. Mangold írja, leánya, Margit, a múlt évben is mennyit betegeskedett, ő maga milyen rabszolgája a Pallasnak és Franklinnak, s hogy az egyetemen 20 hallgató után mint magántanár 5 frt-ot kapott. A magántanárok helyzetét valóban alaposan megjavította Csáky.2 - Bérczy éjfél utánig nálunk kártyázgatott. 1 A budapesti tudományegyetem tanácsa 1895. jan. 29-i ülésén foglalkozott az üresedésben levő egyetemi tanszékek betöltésének ügyével. A második magyar történelmi tanszékre első helyen Marczali Henriket, második helyen Ortvay Tivadart és Csánki Dezsőt, harmadik helyen Márki Sándort ajánlotta kinevezésre a közoktatásügyi miniszternek. Fővárosi Lapoké 32. évf. 1895. jan. 30. 30. sz. 340. p. 2 Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter 48826/1889. dec. 17. számú rendelete, az egyetemi tanárok által hirdetett előadások visszavonása tárgyában. Magyarországi Rendeletek Tára, 23. évf. 1889. II. 2589. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom