Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1903

404 Márki Sándor naplói II. 1903 Budapest, máj. 7. Megkötöttem a szerződést Wodianerrel Ferenc József életrajzára. Szeretne kész munkáimból is kiadni egyet-mást s meggondolja, ne adja-e ki német fordításban szabadságharci történetemet? Ennek fordításáért vöm, Alfréd, 1200 koronát kapna. - Du. 5-kor részt vettem a Történelmi Társulat ülésén; Radvánszky báró azt ajánlotta, hogy tartsunk vándorgyűlést az idén vagy Kassán, vagy Kolozsvárt. Szádeczky mondta neki a múltkor, hogy lehet. Kénytelen voltam felszólalni, hogy nem lehet, senki nem is gondolt reá, mert az idén a természetvizsgálók jönnek ide. Ezt tehát el is ejtették. Ülés után Thaly Kálmánnal vacsorálni mentem [a] Csalányiba; odajött később Thaly Ferenc is. Az öreg kuruc mondja, hogy az Athenaeum felszólítására kiadja kurucos verseit. Sok jóízű dolgot beszélt el ifjúkorából. Szalay László megmondta neki, hogy még történetíró lesz belőle, mert már a verseit is jegyzetekkel látta el. Az öregnek, ki eleinte majd lekaszabolta a pincért, később olyan jókedve lett, hogy haza is kísért a szálloda kapujáig. Arad, máj. 8. Az Athenaeumból Ranschburggal át akartunk menni Ernst Lajoshoz képek kiválogatására, de elhagytuk, mert délben elutazik. A du. 2 órai vonattal én is lemen­tem Aradra, ahol nagy örömmel várt „egész” családom s bemutatta Mariskáék új szép lakását (Nagykörút 1. sz.), melynek berendezésénél feleségem is segített. Arad, máj. 9. Ellátogattam a gimnáziumba és a reáliskolába, délután pedig Hegedűsékhez, kik most rendezkedtek be nagykörúti szép új házukba. Különben pedig otthon be­szélgettünk. Kolozsvár, máj. 10. A fiataloktól de. 11-kor elbúcsúzva, feleségemmel baj nélkül hazajöttünk. máj. 11. Az EMKE felszólít, hogy jún. 2-án, közgyűlése alkalmával, beszédet tartsak a nagyenyedi vértanúk sírja felett. A tanács is most közli, hogy a városi közgyűlés 211. jk. sz. a. a helybeli keresk. akadémia felügyelőbizottságának tagjává választott (április 22.). máj. 13. Tóth Ernő, volt hallgatóm, jelenleg dévai tanár, tegnap hirtelen meghalt. Be­teges, ragyás fiú volt - és szép, vagyonos menyasszonya akadt. Mondják, hogy ön­gyilkos lett. A Történelmi Tárban és Erdélyi Múzeumban már publikált egyet-mást. Ny. b.! máj. 15. Wlassics május 7-ről 26034. sz. a. miniszteri biztosnak küld ki az erzsébetvárosi gimnázium érettségi vizsgálataihoz. máj. 24. A város emlékünnepet rendezett Rákóczi szabadságharca kitörésének 200. év­fordulóján. A majdnem egy órahosszat tartó emlékbeszédet én mondottam.21 Hosszas éljenzéssel fogadták, különösen az 1703 és 1848 közt vont párhuzamot. Hock János és Rákosi Viktor is hallgatóim közt voltak. Én viszont Hockot hallgattam meg a Mátyás 21 Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz emlékezete. Uránia, 4. évf. 1903. szept. 1. 9. sz. 321-327. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom