Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Agrártörténeti tanulmányok - A majorsági gazdálkodás elterjedése Arad megyében
A majorsági gazdálkodás elterjedése Arad megyében 125 A kamarai igazgatás feltételei között a XVIII. század folyamán Arad megyében nem helyeztek súlyt az uradalmi (majorsági) gazdálkodás megszervezésére. A kamara, de általában a magánföldesurak is, jövedelmük nagy részét a jobbágyszolgáltatásokból fedezték. A XVIII. század végén azonban fokozatosan hódít tért az árutermelés, mely új követelményeket támasztott a földesurakkal szemben. A francia forradalmat követő hosszas háborúk jelentős árukeresletet teremtettek a mezőgazdasági termelvények iránt.1 Az állandóan fegyverben tartott nagyszámú katonaság gabonát, élő állatot, bőrt és takarmányt igényelt. Nő a gyapjú, a hús, a fa és az ipari növények iránti kereslet. Ennek következtében a korábbi hagyományos szilaj állattartást felváltja a korszerű sertéshizlalás, juhtenyésztés, hizlaltmarha-tenyésztés az istállózás és a takarmánytermesztés feltételei között. Ehhez járult a gabonatermesztés korszerűsítése is. Ez az általános tünet megfigyelhető az egész Habsburg-birodalom mezőgazdasági vidékein.2 Erdélyben a mezőgazdaság korszerűsítése legelőször a nagybirtokon indult meg. A napóleoni háborúk okozta árukereslet a majorsági gazdálkodás fejlődését meggyorsította. Nyilvánvaló, hogy a tőkeszegény erdélyi viszonyok közepette csakis a nagybirtok rendelkezhetett némi anyagi lehetőséggel nagyobb befektetések elvégzésére. Ugyanakkor azonban a növekvő árukereslet a földesurakat majorsági birtokaik növelésére késztette. Ennek egyenes következménye volt, hogy csakhamar mindenütt lezárták a jobbágyföldek határát; megkezdték a korábbi irtások kisajátítását és a közföldek megnyirbálását, majd az úgynevezett határrendezések révén sor került a jobbágyföldek mennyiségi vagy minőségi megnyirbálására is.3 Erdélyben ezt a folyamatot megkönnyítette az a tény is, hogy az Erdélyi Nagyfejedelemség területén az úrbérrendezés mindvégig csak terv maradt. Arad megye azonban nem tartozott az Erdélyi Nagyfejedelemséghez, az úrbérrendezést itt maradéktalanul végrehajtották, ugyanakkor a megye legnagyobb része a kamara fennhatósága alatt állott,4 s mindez egészen más helyzetet teremtett. A XVIII. század végén kisebb-nagyobb uradalomtestek ugyan magánkezekbe kerültek, 1809-ben azonban még mindig több mint 600 000 hold föld volt a kamara közvetlen birtokában, mely a következőképpen oszlott meg: 1 Din istoria Transilvaniei. I. 173-176. 2 Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon, 1790-1848. Budapest, 1948. 13-19. 3 Imreh István: A majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején. Bukarest, 1956.; Géza Kovách: Date privitoare la räpirea päminturilor iobäge§ti pe mobile familiei Bánffy. Studii fi articole de istorie. Bucure$ti. 1956/1. 799. 4 Az adománylevelét közzétette Fábián Gábor (Arad vármegye leírása históriai, geographiai és statistikai tekintetben), melyben felsorol 118 helységet, 63 pusztát.
