Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
344 Márki Sándor naplói I. 1884 kesültséggel a horgolást, és tanulékonynak mutatkozik. Ez csak nagy esemény egy ilyen kislány életében?! nov. 5. Jelentkezésen a honvéd kaszárnyában 16-od magammal; remélem, utoljára. - Gr. Vécseyné, a vértanú özvegye, megígérte, hogy férjére vonatkozó iratokat stb. fog megmutatni szombaton. - Fungáltam ma, mint a kaszinói könyvtárbizottság új tagja. nov. 6. A Kölcsey Egyesület választmánya ma azt vehette tudomásul, hogy Tabajdy a megyével 6, a várossal pedig 3 ezer forintot akar megszavaztatni a megyei monográfiára. nov. 8. A nassámokkal megnéztük az új színházat, hol a gépezet tervezetét Galló, a többit pedig Halmay építész és Virágh mutogatta. Délután Vécseynénél voltam, kinek leányával is találkoztam ezúttal. Igen szívesen fogadtak, s már vártak rám a Vécsey Károlyra vonatkozó emléktárgyakkal. Megmutatták azon durva zsebkendőt, mellyel letörölték a vértanú halálizzadtságát; a kis vaskeresztet, melyet a bitóhoz léptekor kezei közt tartott; 1. és 2. osztályú katonai érdemrendét és arany kulcsát (egy forrad. érdemrendét vele temették el a sírba), továbbá színes arcképét, mely hiteles és egészen hű, amellett egészen különböző a közforgalomban levőtől; ez fekete fátyolba van takargatva, különben pedig bőrtokba erősítve. Megmutatta a tábornoknak 1849. szept. 18-[án] az aradi várban tett végrendeletét, melyben mindenét reá hagyta; azt a köszönő iratot, melyben Kossuth (saját kezűleg írt német levélben) 1849. jan. 23-[án] a haza háláját fejezi ki, hogy megakadályozta az al-dunai seregnél tervezett árulást;31 ugyanennek 1849. máj. 10-[én] kelt levelét, melyet így kezd: „Lange schon würde ich nicht so unangenehm berürht, als durch die Unbilde, die Feld-marschall Bern an Herrn Generalen beging”. A Kossuth és Batthyány K[ázmér] aláírásával a „magyar álladalom pecsétével” ellátott szép diplomát, mellyel máj. 28-[án] Vécsey Szolnok ostromáért és Temesvár-Gyárváros bevételéért a katonai II. oszt. érdemrendet nyerte. De ezeknél, valamint a család vagyoni viszonyaira vonatkozó dolgoknál sokkal érdekesebb azon két levél, melyeknek egyikét 1849. okt. 6-[án] reggel 6-kor,32 a másikat pedig halála előtt fél órával a bitófa alatt állva - plajbásszal - írt nejéhez Vécsey. Ez utóbbinak otthon azonnal hasonmását vettem. Vécsey életéből azonkívül is sok érdekeset beszélt a grófnő. Pl. hogy Haynald (épp amiatt, amiért Kossuth 1849. jan. 23-[án] megdicsérte) úgy kiáltott fel: „Ha száznak kellene lógnia, akkor is Vécsey legyen az utolsó!” S így lett ő a 13. Átadta, illetőleg nekem ajándékozta azon cédulát is, melyre számára akkor a profosz jegyezte volt fel a kivégzések sorrendjét. S egyet nekem adott azon 3 szivarból, mely a kivégzés napján szivartárcájában volt. Feleségének különben a kivégzés napján, az akasztófa alatt állva, „mivel egyebe nem volt”, sapkáját és mentéjét küldte el emlékbe; a többi tárgyat a grófné, kit midőn utoljára járt férjénél, erősen megmotoztak, kisleánya ruhája alá kötve mentette meg. A holttestet, amint mondja, saját kocsiján Damjanich, Lahner és Leiningen holttestével együtt hozatta el a vesztőhely alól, s még 31 Vö.: Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén . 2. r. Szerk. Barta István. Bp., 1953. 199- 200. p. (Kossuth Lajos 1848/49-ben IV. KLÖM XIV.) „Elismerés Vécseynek az alsódunai hadsereg megmentéséért.”) 32 Az említett levél: Vécsey Károly levele feleségének, 1849. okt. 6. reggel 6 órakor. In: Az aradi vértanúk I. köt. Szerk. Katona Tamás. Bp., 1979. 229-230. p. A második levelet Katona Tamás nem említi. A kivégzésre és a temetésre vonatkozóan 1. Katona Tamás: Az aradi vértanúk. Uo. 5-56. p.
