Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Szlovák parasztok élete a békéscsabai tanyákon

1891-ben kezdődött el. Vajon mi lehetett ennek a késésnek az oka? Mindenekelőtt is tekintetbe kell vennünk azt a körülményt, hogy a csabai tanyarendszer kiépülése nem szervezetten, nem előzetes tervek alapján és nem hivatalos segítséggel, sőt, a községi hatóságok akarata ellenére történt. A gyakorlati szükség alakította ki, szinte a földből, magától nőtt ki az egész. A gyülekezet és a város vezetőiben jó ideig nem is tudatosodtak a problémák, amelyeket az egyre terebélyesedő tanyarendszer hozott magával. Azután gondolnunk kell arra is, hogy az első időkben s azután is még sokáig, kizárólag csak férfinép élt a tanyán. Később pedig, amikor már az asszonyok is megjelentek a tanyavilágban, jó ideig az volt a gyakorlat, hogy a szülők csak a kicsi és a már felnőtt, munkaképes gyermekeiket tartották maguk mellett, az iskoláskorúakat beküldték a városba a nagyszülőkhöz, hogy ott járjanak iskolába. A jobbágyság megszűntével azonban egyre inkább szokássá vált az, hogy egész családok állandóan kint éltek, problémává lett az iskolaköteles gyermekek tanulása. Az 1850-60-as évek táján kezdődött az a gyakorlat, hogy egy-egy írni-olvasni tudó paraszt-, vagy iparosember maga köré gyűjtötte a tanyai gyermekeket és olvasásra, írásra, a legminimálisabb számolásra, hittanra tanította őket. Ez eredetileg teljesen magánvállakozás volt. A szükséglet azonban egyre parancsolóbb lett, most már az evangélikus egyház is belenyúlt a dologba s egy jó időn át az egyház bérelt ily primitív külterületi iskolák számára egy-egy tanyát és bízott meg a tanítással egy-egy arra alkalmasnak ítélt jó erkölcsű, vallásos, öregebb, kivételesen egészen fiatal egyháztagokat is. Fizetést is adott nekik, évi 3-6 mázsa búzát, egyébként a szülők maguk díjazták a gyermekeikkel foglalkozó eme tanítókat, akik bibliatörténetekre, egyházi énekre, írásolvasás-számolásra tanították a kezükre bízott nebulókat.

4 [...] E képesítés nélküli tanítók között akadtak azonban egészen érdekes és értékes egyéniségek is, mint amilyen volt pl. Koncsek Antal. Koncsek 1843-ban Dvorec faluban, Túrócz megyében született. Békéscsabára telepedve mesteremberként kereste kenyerét, de nagyon szeretett olvasni, a csabai ev. lelkészek látták el jó könyvekkel a művelődni vágyó mesterlegényt, majd 1868-ban megtették tanyai tanítónak a sopronyi pusztán. Ezután két évig Nyék leányegyházban levitatanítóskodott, ekkor ezt az állását elhagyva Rőczére ment, ahol gimnáziumi osztályokat végzett.Szarvason 1874-ben, tehát 31 éves korában leérettségizett, de tudásszomjának ez sem volt elég, érettségi után a bécsi egyetem evangélikus teológiai fakultásán, majd a rostocki egyetemen tanult, lelkészi oklevelet nyert. Onnan 1878-ban tért vissza Békéscsabára, de most már segédlelkészként Haan Lajos mellé. Természetesen hamar elkövetkezett az idő, amikor a már több száz főnyi iskolaköteles tanyai gyermeket oklevél nélküli oktatók által végzett primitív és rendszertelen oktatásban részesíteni nem lehetett. A tanítást az egyszerű paraszt és iparos oktatók természetesen kizárólag szlovák nyelven végezték, az állam nyelvének, a magyarnak az oktatására egyszerűen képtelenek voltak. 1882-ben jelent meg az a 260. számú VKM rendelet, mely az ily tanyai "zugiskolák" fenntartását megtiltotta. A békéscsabai ev.egyház és a város azonban még ekkor sem mozdult, továbbra is Monográfia 316. (Korniss II.) 149