Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Gabonatermesztés

eltolódás, hanem a válság utáni lassú megélénkülést. A gazdaság számára jövedelmezőbb volt akár a vetőmagszaporítás, akár ipari növények termelése, mint a ménes részére zabot előállítani. Ugyanakkor a harmincas években megindult a korábban kizárólag zabra és szálastakarmányokra alapozott lótartás átalakulása. A három fő gabonafélén kívül termelt rozs és köles összes területe a legnagyobb kiterjedés idején sem érte el a gabonaterület 3%-át. A húszas években még átlagosan 200 kh-on termelt rozs a vizsgált korszak második felében teljesen kiszorult. Korábbi termelése is az önellátásra vezethető vissza: a termelt rozs a nyárimunkások élelemjárandóságának részét képezte. A rozs termesztésének megszüntetése arra enged következtetni, hogy a jó adottságok közepette a magas terméseredmények ellenére is gazdaságtalannak bizonyult a hűvösebb klímájú vidékek növényének termelése. Afféle pótlék szerepet játszott táblázatunk utolsó növénye, a köles. A vizsgált korszakban nem túl jelentős szerepet játszó archaikus gabonafélét a kipusztult ősziek helyére vetették. Területének alakulása épp ezért rendkívül változékony. A pótvetés idejétől függően zöld-, illetve száraztakarmányként értékesült. A gabonatermelés technológiája A növénytermesztés minden ágazatának célja a gazdaságos ráfordítás mellett elérhető legnagyobb terméseredmény volt. Döntően két összetevő, a termelés technológiája és a termelt fajták mineműsége szabta meg a terméseredmények alakulását. A gabonatermelés technológiájának rekonstruálása termeléstörténeti szempontból is fontos, lévén, hogy a ménesbirtok sok tekintetben a korszak nagyüzemi optimumát reprezentálja. A talaj-előkészítésről, a trágyázásról a korábbiakban már volt szó. Az őszi mélyszántás mind a tavaszi, mind az őszi gabonák eredményes termesztésének előfeltétele volt. A gabona gyökérzete sekélyen, a szántott feltalajban terjedt szét. Minél mélyebb volt a szántás, annál dúsabban fejlődhetett a gyökérzet, annál több tápanyagot tudott felszínre hozni. Ha az elővetemény mélyen gyökerező növény volt, mint Mezőhegyesen, akkor a gabona gyökerei még alsóbb talajrétegekbe bocsátkoztak le, mintegy védelmet adva a szárazság ellen. A tavaszi kalászosok is meghálálták az őszi mélyszántást, elsősorban azt, hogy így számukra megőrződött a téli csapadék. Kísérletek igazolták, hogy a megművelt feltalaj mélységének arányában centiméterenként 4—5%-kal emelkedett a gabonafélék terméshozama.

2 Normális üzemmenet mellett a gőzekeszántás költsége bőségesen megtérült. A magágykészítés folyamatában a talaj egyenletessé tétele, porhanyítása követte az őszi szántást. Mezőhegyesen gőzekeszántás után a búza alá szánt területeket először gyűrűshengerrel, majd fogassal, végül sima hengerrel járatták meg. Igaszántás után gyűrűshengerre nem volt szükség, a fogas, illetve a sima henger elvégezte a tömörítést és a porhanyítást.

3 Ha szántás után megülepedett a talaj, vetés előtt extirpátorral vagy kultivátorral lazították fel. Egyenletes talajba kevesebb vetőmag kellett, egyenletesebb lett a vetés is, ráadásul így könnyebb volt biztosítani, hogy a mag minden esetben nedves talajba kerüljön, ami a gyorsabb, könnyebb megindulás előfeltétele volt. Nemcsak a magágy, hanem a vetőmag előkészítése is hasonló figyelmet és gondosságot igényelt. A vetőmag kiválasztása és előkészítése már a cséplésnél megkezdődött. Próbacséplés alapján kiválasztották a legjobb minőségű magvakat, s a kerületek először mindig a vetőmagnak szánt asztagokat csépelték el, hogy a mag mihamarabb védett helyre kerülhessen. Egy-egy esős nap a leggondosabban rakott asztagokban is kárt tehetett, huzamosabb esőzés pedig a kicsírázás veszélyével fenyegetett. Cséplés után a kerületek többszöri rostálással választották el a gabonát a gyommagvaktól, s a rostálással egyben osztályozták is a jövendő vetőmagot. A tavaszi kalászosok 61