Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

győzelmének örülni a diadalmas Deák-párt sem. A terézvárosi bukást követő napon ugyanis a következő tartalmú falragaszok árasztották el a gyulai utcákat: „Éljen Jókai Mór, a gyulai Balpárt képviselőjelöltje!" Amint kitűnt, a falragaszok nem a gyulai Balpárt, hanem a Jobbpárt cselekményei - vagy mint a Balpárt hirdette, machinációi - voltak, éspedig azért, hogy ezúton hiúsítsák meg a balpárti jelölt, Beliczey Rezső képviselőségét. Ez úgy is volt; habár a Deákpártot ez a cél csak részben irányította, mert őket is lehangolta az általuk is rajongva szeretett Jókai bukása, s a maguk jelöltje elejtésének árán is hajlandók lettek volna saját szavazatukkal Jókai megválasztását biztosítani. Nincs is kétség, hogy Jókait 1872-ben biztosan megválasztották volna Gyulán képviselőnek, és Jókai - mint nekem 26 év múltán erre visszaemlékezve mondotta hajlandó is lett volna a gyulai jelöltséget elfogadni, s csak azért utasította azt vissza, mert megtudta, hogy őt nem a saját pártja, hanem az ellenpárt proklamálta képviselőjelöltnek. Gyulai vonatkozásnak értékelendő a város képviselő-testületének nagy lelkesedéssel hozott egyhangú határozata is, mellyel őt 1894-ben,

1 a gyönyörű nemzeti ünneppé vált 50 esztendős írói jubileuma alkalmából a város díszpolgárának választották meg, s ugyanekkor Gyula egyik legszebb, legforgalmasabb utcáját Jókai Mór utcának nevezték el. Amint említem, az én kortársaim, a hetvenes esztendők fiatalsága, a legnagyobb fokú Jókai-kultuszban nevelkedett, és a mai nemzedéknek - melynek sajnos, nincs a most élők között olyan bálványa, kiért lelkesedni tudna - fogalma sem lehet arról a nagyfokú tiszteletről és rajongó szeretetről, amit mi Jókai iránt éreztünk. Ötvenhat esztendeje múlt, hogy több diáktársammal együtt először utaztam Pestre. Odaérve, zarándokutunk első helye a Stáció utcai emlékezetes földszinti sárga ház, Jókai háza volt. Nem szégyellem ma sem bevallani, hogy meghatottságunkban megcsókoltuk az utcaajtó kilincsét, olyan áhítattal, aminővel talán a Mekkába zarándokló hívő muzulmán sem csókolja Kába híres, szent kövét. Nekem ez az első pesti utam kétszeresen emlékezetes maradt. Az alatt volt ugyanis a Nemzeti Színházban A falu rossza első előadása, s nagy megilletődéssel ismertem meg a szerzőben a pár év előtt Gyulán működött színtársulat igénytelen statisztáját, egyben színlap kihordó ját, Tóth Edét, amikor egzaltált lelkesedéssel a függöny elé tapsoltuk. Ezt azért bocsátom előre, mert ez az emlékezetes premier hozta meg az ujjongássá vált másik, még nagyobb örömet - amelybe azonban keserűség is vegyült -, hogy Jókait magát is megláttam, megismertem. A falu rossza előadása utáni harmad-, vagy negyednapon ugyanis a Redout előtt menve, látom, hogy az oszlop előtt egy öregasszony árulgatja a ponyvairodalom termékeit: az Ámoskönyvct, Genovéva siralmas történetét, a Flórencz és Lyont, no megTatár Péter hírhedt verses históriáit. Észrevettem azonban olyasmit is, ami megállásra sarkallt. Szörnyű primitíven kifestett parasztlány, oldalán duhajkodó parasztlegénnyel, akik Finum Rózsit és Göndör Sándort voltak ábrázolandók; a ponyvairodalom hangzatos címe: A falu rossza ked-