Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

kastély özvegy gróf \5iènckheim Józsefné Jankovits Stefánia halála, tehát évek óta lakatlan és változatlanul ugyanolyan külsejű volt, mint 1857-ben, amidőn a felséges pár egy éjjelt töltött benne. Szorosan a bejárat előtt voltak, amidőn a kirárry a bal "oldala mellett lovagló Szende Bélához egy kérdést intézett. Szende Béla, aki lesütött fővel hallgatagon ült lován, a felség kérdésére nem válaszolt. A király, még mindig lovaglás közben, hangosabban ismételte meg a kérdését, de Szende Béla erre sem reagált. Ekkor Wènckheim Béla Szende Béla bal oldala elé lovagolva, még hangosabban figyelmeztette őt, hogy a felség kétszer szólt hozzá, miért nem válaszol neki? Egyben azonban jobb kezével Szende Bélának a vállát is érintette. Ez a vállérintés volt az, ami Szende Béla elfogódottságát feloldotta. Hirtelen felvetette a fejét, és a felség megütközéssel látta, hogy a miniszternek mindkét szeméből patakként ömlik a könny. A király e látványra hirtelen megállította a lovát, és látható felindulással kérdezte: „Mi baja van?" Szende Bélából még mindig nem jött ki hang, úgyhogy a felség ismételten és idegesen kérdezte: „Mi baja Önnek, hisz Ön sír?" A miniszter, még mindig látható izgatottsággal küzdve, a német nyelvű kérdésekre ezúttal magyarul válaszolta a következőket: „Felséges Uram! Én életemben csak kétszer voltam Gyulán. Első ízben 1849. augusztus 21-én reggel 6 órakor. Ezen a helyen, ahol most állok, mint honvédtiszt fegyvereztettem le, s amidőn ma másodszor a sors ide vezetett, Felséged oldalán, mint honvédelmi miniszter jelenek meg."

3 Szende Béla, mint kortársai ismerték, nem tartozott a szentimentális emberek közé. De bármennyire is szentimentális hajlamai lettek volna, az utóbbi napok izgalmai egyáltalán nem voltak rá alkalmasak, hogy szubjektív érzelmeknek adja át magát. Az első királygyakorlatok a honvédséggel! Mennyi vesződség, mennyi izgalom, mennyi szorongás, hogy vajon sikerülni fog-e. Mint honvédelmi miniszternek a következő órákra és percekre, s azoknak eseményeire kellett gondolnia, kizárólag azokra irányítani minden figyelmét. Egyáltalán nem volt és nem lehetett diszponálva rá, hogy reminiszcenciákba bocsátkozzék. Csak amidőn a kastélykertbe lépett, s hirtelen meglátta az eléje meredező óvárat s az 1849 óta változatlan kinézésű kastélyépületet, mintha villanyos ütés érintette volna, egyszerre mintha egy előfüggöny húzódott volna előtte fel, egy 27 esztendős múlt tragikus jelenete elevenedett fel előtte. Azok a helyek, ahol az embert nagy indulatrohamok, akár nagy öröm, akár nagy fájdalom érték, sokkal jobban vésődnek be az emlékezetbe, mint más helyek. Ez történt Szende Bélával is, aki 1849. augusztus 21-én reggel 6 órakor, tehát ugyanebben az órában, mint most volt, Anrep orosz tábornok előtt ezernégyszázegynéhány társával, köztük Damjanich János, Kiss Ernő, gróf Leiningen Károly, Aulich Lajos, Lázár Vilmos, Knézich Károly, Török Ignác későbbi aradi vértanúkkal, letette a fegyvert. A fegyverletétel után mint volt osztrák katonatisztet vasraverten Gyuláról Aradra szállították, ott előbb halálra, majd kegyelem útján hat esztendei várfogságra ítélték, amely büntetést ki is töltötte, s mindezt annak az 3 Az 1849-es fegyverletétel dátumára, szereplőire 1. Az 1848-49-iki honvédtisztek fegyverletétele Gyulán c. cikk jegyzeteit.