Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

déssel Békés vármegye egyik országgyűlési követévé választották meg. Ott is feltűnt rokonszenves egyéniségével és bátor liberális fellépésével, és amidőn az új büntető s javító törvénykönyv készítése került napirendre, akkor az e célra kiküldött országos bizottság tagjai közé már>Xenckheim Bélát is megválasztották, oly tehetségek mellé, minők voltak: Deák Ferenc, Pázmándy Dénes, Pulszky Ferenc, Palóczy László, Klauzál Gábor, Beöthy Ödön stb. Az 1843-44-es országgyűlésre újra felküldte őt a vármegye követ gyanánt, de mivel a felsőtáblán még mindig a hagyományos aulikus szellem uralkodott, VCènckheim Béla lemondott a követségről, csupán azért, hogy a felsőtáblán a gróf Batthyány Lajos által szervezett főrendi ellenzéket támogathassa. A főrendiházban kifejtett működése következtében oly népszerűségre tett szert, hogy amidőn 1848-ban az általa oly hévvel és kitartással hirdetett eszmék diadalt ültek, és a Batthyány-Kossuth-féle első felelős minisztérium működni kezdett, az gróf Károlyi Györgynek Szatmárba való áthelyezése után báró Wènckheim Bélát neveztette ki Békés vármegye főispánjává. A vármegye rendéi őszinte sajnálattal búcsúztak el a tisztet hat éven át viselő kedvelt főispánjuktól, de a búcsú fájdalma mellett nagy vigasztalásukra szolgált, hogy ismét olyan férfiút nyertek a megye élére, kinek fényes múltja a legbiztosabb zálogát képezte a jövőnek. A vármegye büszke volt fiatal főispánjára, ki ugyanazon évben még István főherceg udvarmesterévé is kineveztetett. A szabadságharc alatt Wènckheim Béla egy honvéd zászlóaljat szervezett a haza védelmére. Ó maga nem vett aktív részt a szabadságharcban, de mégis annyira kompromittálva volt, hogy a világosi gyásznap után ő is külföldre menekült. Amikor az emigránsok egy része kegyelemben részesült, báróWénckheim Béla is ezek sorában tért vissza hazájába. A nyilvános politikai működés lehetetlen volt, de minden olyan összejövetelnél, hol bizalmasan lehetett szólni a közügyekről, báró Wènckheim Béla az abszolút rendszer alatt is mindig a főszereplők között volt. Ott volt a Nemzeti Kaszinó tagjai között mint főmozgató, a lóversenyeken mint főrendező, a vadászatokon mint híres lovas, jó lövő s falkavezető. Mindenütt élesztett, lelkesített, bátorított. Az elnyomott nemzeti élet ezekben nyert némi kifejezést, a. közpályáról leszorított férfiak itt nyertek erejöknek és tehetségüknek megfelelő foglalkozást. A sport minden nemét különösen felkarolta, s e tekintetben páratlan szenvedélyt tanúsított, hajlott korában is versenyre kelt a fiatalokkal edzettség és kitartás dolgában. Épp oly fiatalos hévvel száguldott paripáján a rákosi kopók után, mint amilyen vakmerően mászott a király oldala mellett a stájerországi bércek zergéi után. így ismerték őt Angliában is: a windsori vadászatokon rókák és szarvasok után számtalan akadályon át 60, sőt 100 angol mérföldet lovagolt egyfolytában. Itthon, Körösladányban és a szomszéd megyékben vagy a Csallóközben, szintén kopófalkák után, majdnem ezerszer lovagolt, és több mint 13 ezer vadat ejtett el. Ha bravúrt akart véghezvinni, akkor sem éhség, sem szomjúság, sem hideg, sem meleg nem bírt előtte jelentőséggel. A styriai sivatagban 40 foknyi melegben naponként tizenkét órát lovagolt gróf Almásy Györggyel és gróf Batthyány Lajossal, anélkül, hogy a hiányos élelmezés ellen valaha panasz jött volna szájára. Pestről Körösladányba 120 angol mérföldet