Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A szabadságharc emlékei a Városi Múzeumban. (Schrőder Gotthárd honvédőrmester emlékirata)

hősködő rácot, akik kővel dobálták meg a csapatot, lekapatott a tíz körméről és a legmarkosabb magyar fiúkkal veretett rájuk ötvenet. Az őrizet nem lehetett valami túlságosan szigorú, mert aki csak tehette, egymás után kereket oldott. Egy este a csapat, egy horvát-német falu alatt ütött tábort. Schröder őrmester egy óvatlan pillanatban belevetette magát egy sárgaföldes gödörbe. Mikor aztán ráborult a környékre a csend, előmászott rejtekéből és belopózott a faluba. Szerencséje volt. Az első, akivel találkozott, egy éltes német asszony volt, aki a kerteken át elvezette a német részre. Ott felbújtatták egy padlásra, ahol már tizenegyen voltak. Figyelemre méltó, hogy míg a német lakosság elősegítette a foglyok szökését, a horvátok, aki csak kezükbe került, mind feladták. A németek a menekült honvédeket szétosztották maguk közt. így került a mi őrmesterünk egy fiatal német házaspárhoz. Német gúnyába öltöztették és velük csépelt és nyomtatott négy álló hétig. A nyári munka végeztével a jólelkű német aztán ügyes tervet eszelt ki. Családostul elment Bácskába rokont látogatni és Schrödert, mint szolgáját magával vitte. "Vasárnap indultunk el - olvassuk a naplóban. - Este Karlovitzra értünk. Itt egy vendéglőben szálltunk meg. A gazda behítt, hogy a szobában vacsoráljak. A vendéglős is bejött. Rám néz mérgesen. Rárn kiált: "Feladlak, kutya!" Mindnyájan kérték: Mi haszna, ha felad. A vendéglősné is kérte, de annál dühösebb volt. Végre az asszony kérte a vendégeket, hogy férjét fogják meg és zárják be a kamrába." Innen is megszabadultak nagynehezen. Újvidéken aztán útnak eresztették Schrödert. Megmutatták neki, merre menjen. VIII. Szabad volt, de messze idegenben. Felnézett az égre, nagyot sóhajtott és megindult hazafelé. Eleinte szép simán ment a vándorlás. Egyik faluból a másikba irányították. Csak arra kellett vigyáznia, hogy a rác falvakat messze elkerülje. Kisverbász felé azonban majdnem besétált a menetelő osztrákok karjaiba. Alig tudott elbújni egy kiszáradt és rozoga híd alá. "Mikor a katonák áthaladtak a hídon, még a hideg rázott. Ha egy közülük véletlenül lejön, veszve vagyok." Katonasággal máskor is találkozott. Nagyverbász után csak úgy menekülhetett meg, hogy egy német földmíves kocsijára vette és a szalma alá bújtatta. A német lakosságnak nagy gyakorlata lehetett már a menekültek továbbjuttatásában. Nagyverbászon például a kékfestőmester, akinél megszállott, a markába nyomott egy kapát és azt mondta: "Itt van egy kapa. Ha kérdezik hová mész, azt 78