Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A szabadságharc emlékei a Városi Múzeumban. (Schrőder Gotthárd honvédőrmester emlékirata)

hősködő rácot, akik kővel dobálták meg a csapatot, lekapatott a tíz körméről és a legmarkosabb magyar fiúkkal veretett rájuk ötvenet. Az őrizet nem lehetett valami túlságosan szigorú, mert aki csak tehette, egy­más után kereket oldott. Egy este a csapat, egy horvát-német falu alatt ütött tábort. Schröder őrmester egy óvatlan pillanatban belevetette magát egy sárga­földes gödörbe. Mikor aztán ráborult a környékre a csend, előmászott rejteké­ből és belopózott a faluba. Szerencséje volt. Az első, akivel találkozott, egy éltes német asszony volt, aki a kerteken át elvezette a német részre. Ott fel­bújtatták egy padlásra, ahol már tizenegyen voltak. Figyelemre méltó, hogy míg a német lakosság elősegítette a foglyok szökését, a horvátok, aki csak ke­zükbe került, mind feladták. A németek a menekült honvédeket szétosztották maguk közt. így került a mi őr­mesterünk egy fiatal német házaspárhoz. Német gúnyába öltöztették és velük csé­pelt és nyomtatott négy álló hétig. A nyári munka végeztével a jólelkű német aztán ügyes tervet eszelt ki. Családostul elment Bácskába rokont látogatni és Schrödert, mint szolgáját magával vitte. "Vasárnap indultunk el - olvassuk a naplóban. - Este Karlovitzra értünk. Itt egy vendéglőben szálltunk meg. A gaz­da behítt, hogy a szobában vacsoráljak. A vendéglős is bejött. Rám néz mérge­sen. Rárn kiált: "Feladlak, kutya!" Mindnyájan kérték: Mi haszna, ha felad. A vendéglősné is kérte, de annál dühösebb volt. Végre az asszony kérte a vendége­ket, hogy férjét fogják meg és zárják be a kamrába." Innen is megszabadultak nagynehezen. Újvidéken aztán útnak eresztették Schrödert. Megmutatták neki, merre menjen. VIII. Szabad volt, de messze idegenben. Felnézett az égre, nagyot sóhajtott és meg­indult hazafelé. Eleinte szép simán ment a vándorlás. Egyik faluból a másikba irányították. Csak arra kellett vigyáznia, hogy a rác falvakat messze elkerül­je. Kisverbász felé azonban majdnem besétált a menetelő osztrákok karjaiba. Alig tudott elbújni egy kiszáradt és rozoga híd alá. "Mikor a katonák áthalad­tak a hídon, még a hideg rázott. Ha egy közülük véletlenül lejön, veszve va­gyok." Katonasággal máskor is találkozott. Nagyverbász után csak úgy menekülhetett meg, hogy egy német földmíves kocsijára vette és a szalma alá bújtatta. A német lakosságnak nagy gyakorlata lehetett már a menekültek továbbjuttatá­sában. Nagyverbászon például a kékfestőmester, akinél megszállott, a markába nyomott egy kapát és azt mondta: "Itt van egy kapa. Ha kérdezik hová mész, azt 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom