Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
tőivel. Kijelentéseivel is arra utalt, hogy a munkásság érdekeit kívánja szolgálni. Bundik igazgató esetében nem ezt tette, de egyéb magatartása erre látszik utalni. A kihallgatott tanúk vallomása egyöntetűen a fent megállapítottakat támasztja alá. [...] [...] Dr. Lukács Emil Budás Miklósné Csepeli Antalné mb. tanácsvezető, ülnök, t. tag ülnök, t. tag a tanács elnöke Tisztázat, eredeti, s. k. aláírásokkal. - BéML - B. 647/1957. Dr. Lukács Emil bíróval Karácsonynak is szerencséje volt, úgy, mint a másik biharugrai per vádlottainak is (vö. 190. sz. dokumentum). A három és félhavi előzetest nem lehetett meg nem történtté tenni, de a bíró megtette azt, amit mások szinte soha: az előzetesben letöltött idővel letudta a pénzbüntetést. 192. Bucsa, 1956. október 31. A református egyház a forradalmi tanácstól kéri gyülekezeti háza visszaadását Bucsa Község Forradalmi Munkástanácsának, Bucsa Egyházközségünknek vezetősége Isten iránti hálával tapasztalja a hazában a hős ifjaink és a felszabaduló nép véres áldozatai nyomán támadó új magyar élet és szabad világ drága áldásait. Érzi kötelességét az újjáéledő országépítésben, az Istentől rendelt módon és munkakörben, és feladatait vállalja és teljesíteni kész. E célból nyújtá ki most kezét gyülekezeti házának birtokbavételére, amely épület bár tulajdonát képezte, használni hosszú évek óta nem tudta, mert a Petőfi Tsz tartotta kezében azt. Az elnyomó és egyházüldöző rendszer nem engedte Bucsán sem működni a korábban virágzó ifjúsági és női szövetségeink munkáját. A Petőfi Tsz pedig azon a címen, hogy „kihasználatlan" az egyház ezen épülete, igénybe vette, „bérbe" vette. Úgy azonban, hogy 6 éven át (1951 végétől) semmi lakbért nem fizetett érte. Most tehát, mivel a tsz amúgy is feloszlott, kényszer alól felszabaduló tagjai elszéledvén, egyházközségünk ezennel tisztelettel bejelenti igényét a tulajdonát képező épületre, annál is inkább, mert sem lelkészi hivatal, sem presbiteri gyűlésterme, gondnoki irodája nincs, úgyszintén az egyházi bibliaköri stb. vallásos összejöveteleket sem tudja megtartani teremhiány miatt. A meginduló ifjúsági és női lelki, vallásos szervezeti élet folytatásához