Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

Békéscsaba, 1956. október 19. Fekete Pál írása a Petőfi Kör nevelési ankétjáról [...] Itt, a Dimitrov téren a villamosok is csak lépésben haladnak. Az emberáradat ellep járdát, utakat, síneket, tömegek sodródnak egy közös irányba, a Közgazdaság-tudományi Egyetem felé. Tarka forgatag ez. Ifjúság pírjával lángoló középiskolás lányok, csontos arcú csepeli ifjúmunkások, katonatisztek, villamoskalauzok, vidéki tanítók, neves katedrák éltes professzorai, egyetemisták, napi munkából megtért munkások mennek itt. Itt-ott egy kérdés: hová mennek? A Petőfi Kör vitájára! így leszünk egyre többen. Az előadóteremben már 4 órakor nincs ülőhely. A szomszédos termekbe és folyosókra is bekapcsolják a megafonokat, hogy helyet tudjanak biztosítani mindenki számára. S még sincs tolakodás, nincs könyökölés és felcsattanó szitok. Nem tudom már, ki szólt először nagy közös ügyünkről, a nevelésről, de ha jól emlékszem, egy öreg tanár. Kátyúba jutott a magyar nevelés - mondotta. A magyar pedagógia elszakadt a vitathatatlan tekintélyű tradícióitól, s most, mint inaiban megszakadt pária, vonszolja magát. Zászlónkra a társadalmi haladás fennkölt eszméjét írtuk, s hogy a valóság mivel vádolja a magyar pedagógiát, senkinek sem kell külön megmagyarázni. Elzárkóztunk a világtól és önmagunktól, s közben egyre vártuk, hogy kinőjön csonka szárnyunk. Az atomkor korszakának nagy törekvéseiből mit sem tudunk. Nem tanítottunk nyelveket, hogy némák és vakok legyünk a világ kultúrájának befogadására. Nem ismerjük a nyugati pedagógia elért eredményeit. S ez nemcsak azért súlyos és elkeserítő, mert a burzsoá pedagógia képez sötét foltot számunkra minden erényével és hibájával, de főleg azért, mert a nyugat kommunista nevelési eljárásai is egy fazékban romlanak a tényleges és vélt kártevő nézetekkel. A közelmúlt demagóg, gyors karriert jelentő tudományos morálja kiadta az íratlan jelszót: „Meghamisítani mindent, ami nem vonalas a szó 24 órai értelmében, aztán elvetni!" De jó, hogy vége van ennek a szégyenteljes világnak! Emelkedő és süllyedő keblek leheletét sejtető csend! Aztán dörgő taps! Majd új felszólalók! Új gondolatok! Egy, még egy! Ki tudja hány!? [...] [...] Voltak olyan hamis próféták is, akik az egész korunkat megelőző pedagógia felszámolására törtek, felrúgva Lenin nagy igazságát, az eddigi emberi kultúra megmentésére és felhasználása vonatkozóan. Hol voltak és hol vannak a mi Apáczai Csere Jánosaink, Nagy Lászlóink és a többiek? Szégyellve dugtuk el őket valami sötét zugba, mint ahogyan a szegény rokont dugják az előkelő, gazdag társaságban. Sematikus, stempliző pedagógia volt a mi pedagógiánk - mondja a balatonfüredi platform - amelyben papiros emberek papiros gyermekeket neveltek papiros eredménnyel. Olyan világ volt ez, amelyben az élet a valóság haját húzta, amelyben az eszmék soha nem békülhettek meg az igaz valósággal.