Bálint Ferenc: A Békés megyei munkás eszperantó mozgalom válogatott dokumentumai 1925–1934. Elektitaj dokumentoj de laborista esperantista movado en departamento Békés 1925–1934 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 3. (Gyula, 1969)

V. RÉSZLETEK A RENDŐRSÉG BUDAPESTI POLITIKAI NYOMOZÓ FŐCSOPORTJÁNAK AZ ESZPERANTÓ MOZGALOMRÓL TETT JELENTÉSÉBŐL

A Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesületének túlzot­tan baloldali működését maga a Magyarországi Szociáldemokrata Párt is kifogás tárgyává tette s bár más indokolással, de mégis a szak­szervezeti tanácsnak ez ügyben meghozott határozata alapján a párt vezetősége minden közösséget megtagadott a szóbanforgó egyesület­tel. Szervezeteit felhívta, hogy az egyesületnek és csoportjainak ne adjanak helyiséget, a munkásokat pedig felszólította, hogy lépjenek ki az egyesületből. Ez folyó év február 14-én történt. Jelentésünk eddigi adataival rámutattunk mindazon körülmé­nyekre, amelyek a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesüle­tét aggályossá teszik. Azon célból azonban, hogy a jelentésünkben vázolt és az egyesület­nek éveken át húzódó illegális, szélsőséges és pártpolitikai tevékeny­sége végleg megszűnjék, tisztelettel jelentjük Méltóságodnak, hogy megfontolás tárgyává volna teendő az egyesület ellen a vizsgálat el­rendelése, illetőleg annak feloszlatása. Budapest, 1934. április 5-én. 14 oldalas, géppel írt másolat. (Részletek. 1 ) (Eredetije az MSZMP Párttörténeti Intézetében. A másolatot Gisitz Endre és Dumitrás Mihály bocsátották rendelkezésünkre.) Ez az áttekintő jelentés képezte az alapját a Belügyminiszter döntésének, mellyel 1934. április 9-én kelt 177.338/1934. VIII. sz. rendeletével az ország valamennyi munkás eszperantó csoportját betiltotta, feloszlatta és vagyonukat elkobozta. A jelentés világosan tükrözi az eszperantó körök nagy politikai szerepét, — legális keretet biztosítani azoknak a kommunista kádereknek a működéséhez, akiknek szer­vező tevékenysége egyébként igen nehéz lett volna a szoros rendőrségi ellenőrzés miatt. — Kitűnik belőle, hogy a rendőrség éveken át állandóan figyelte a munkás­kultúrtevékenység résztvevőit és minden megnyilvánulását és tis/tában volt az esz­perantó mozgalom „fedőszerv" jellegével is.*3 A jelentésben említett 1932. évi bécsi hajókiránduláson részt akart venni Dumitrás Mihály elvtárs, a Megyei Eszperantó Bizottság jelenlegi elnöke is, azonban a rendőr­ség hajóraszállásakor őrizetbe vette s elutazását megakadályozta. (Dumitrás Mihály közlése.) 13. A jelentéssel Serfőző Lajos i. m. 69—70. oldalon foglalkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom