MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986
1986-03-19 VB_750 - 1986_VB 750/46
- 3 Ennek nyomán az újítások gazdasági eredménye kétszeresére nőtt. A tevékenységben résztvevők és a benyújtott javaslataik száma azonban csökkent. A verseny befejezéseként 1986. májusában a műszaki fejlesztési hónap során a legjobb eredményt elérő kollektívákat a meghirdető szervek erkölcsi és anyagi elismerésben részesítik. Jelentősek a társadalmi munkára, kommunista műszakra tett vállalások is . A kollektívák alapvetően a munkahelyi és a lakóhelyi környezet felújítási munkáiban, kulturáltabbá tételében vállaltak feladatokat. Széleskörűek, általánosan elterjedtek a különféle patronálások. A kommunista műszakok bevételét nagy részben szociálpolitikai célok megvalósítására fordították (kiemelten a nyugdíjasok helyzetének javítására, az S.O.S. gyermekfalu támogatására). Békés megyében a vállalati kollektívák által végzett társadalmi munka értéke 149 Millió Ft volt 1984-ben. 1985-re vonatkozóan is hasonló eredmények várhatók. A művelődésre, tanulásra irányuló vállalások lehetségesnél kisebb arányban jelentek meg. Ennek fő okaként a szabadidő kiegészítő jövedelemszerzésre irányuló felhasználását említhetjük. Ugyanilyen súlyú azonban az is, hogy a munkahely nem ösztönzi a dolgozóit a szakmunkási vagy az alapfokú iskolai végzettség megszerzésére. Mindezek azt indokolják, hogy a kollektívák egyéni szükségleteihez, helyzetének jobbátételéhez igazodó vállalások és ösztönzések szükségesek a munkamozgalom keretein belül. Kiemelkedő sikere volt a MEDOSZ által szervezett "40 éve szabad lakóhelyünk" című vetélkedőnek (amelyben 270 brigád vett részt), valamint a Vasutasok által szervezett komplex üzemfőnökségi vetélkedő-sorozatnak, továbbá a KPVDSZ ágazat évente megrendezett kulturális hónapjának. Az "Ember és környezete" c. közművelődési mozgalomhoz 422 brigád catlakozott. Az ifjúsági brigádok száma egyes vállalatoknál 2-3 közötti, de léteznek olyan munkahelyek, ahol 6-15 brigád is működik (BEKÖT 9, Üveggyár 15, Csepel Autó 11). A vállalatoknál jobb színvonalú volt az ifjúsági brigádok munkája, a termelőszövetkezetekben és az ipari szövetkezetekben szerényebbek az eredmények. Az ifjúsági brigádok szerveződését befolyásolja jellemzően a munkahely szervezeti technológiai felépítése, másrészt az életkor-életpálya dinamikusabb mozgásaiból adódó következmények.