MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986

1986-12-10 VB_768 - 1986_VB 768/81

2./ Javitani kell az osztályok együttműködését. A gyakorlati munkában javuljon a feladatok komplex megközelitése, az alternatívákban, variációkban történő gondolkodás, a testü­letek politikai szükségleteknek megfelelő, hatékony kiszol­gálása, a politikai munka nyilvánossága. Jobban kell igényel­ni és hasznositani a politikai apparátus tagjainak kezdemé­nyezéseit, javaslatait, Fel kell lépni minden olyan formá­lis esetenként bürokratikus felfogás, kötöttség, gyakorlat ellen, mely a tenniakarás még szélesebbkörü kibontakozását akadályozza, 3./ Az instruktor!, illetve területi munkában erősödjön a párt­munka valamennyi területe, ezen belül kiemelten a gazdaság iránti érdeklődés, a mélyebb és konkrétabb ismeretekre való törekvés, a problémaérzékenység és kezdeményezőkészség, 4,/ Az osztályok jelenlegi belső szervezeti felépitése maradjon érvényben, II. A megyei pártbizottság osztályai működésével kapcsolatos általános feladatok 1,/ Tevékenységüket az illetékes titkár felügyeletével végzik, vezetésüket az egyszemélyi vezetés, felelősségelvének és gyakorlatának megfelelően - a pártbizottság által kinevezett osztályvezető, - távollétében a VB által kinevezett osztály­vezetőké lyettes - látja el. 2./ Féléves munkaterv alapján dolgoznak, melyben ütemezik a tes­tületi, munkabizottsági ülésekkel, előterjesztésekkel, a kü­lönböző értekezletekkel /első titkári, titkári stb,/ kapcso­latos konkrét, illetve személyreszóló feladataikat, rögzitik az osztályértekezletek témáit, rendjét, a PB-tagok, aktivák, társadalmi munkatársak tájékoztatásával, foglalkoztatásával kapcsolatos feladataikat. Az osztályok munkaterveit, belső munkamegosztásukat a felügyelő titkár hagyja jóvá. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom