MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-07-28 VB_654 - 1982_VB 654/25
- 2 I. A munkahelyi művelődési feltételeinek alakulása: A közmüvelődéspolitikai határozat egységes értelmezésére, a munkahelyi művelődés jelentőségének felismerésére, a helyes szemlélet kialakítására gondot fordítottunk. Pártszervezeteink a politikai irányitás adta lehetőségeket az utóbbi időben jobban érvényesítették. Felismerték a művelődésben rejlő eszmei, ideológiai lehetőségeket. Azt, hogy a művelődés fejlődése komoly mértékben elősegiti a párt általános politikájának megvalósulását. A párt és a tömegek közötti kapcsolat erősitését, a hazafias és internacionalista nevelést. Ebből fakadóan a korábbinál rendszeresebben tűznek ilyen jellegű napirendeket megtárgyalásra. 1978, végére 1979. elejére nagyobb üzemeinkben /Csepel Autó, Metakémia, Tejtöváll, stb,/ munkahelyi művelődési bizottságok jöttek létre az OKT-SZOT közös határozata értelmében. Az üzemek zömében közművelődési felelős kapott megbizást a munka végzésére. Hasonló értelmezést nyertek a munkahelyi művelődési feladatok ellátására már korábban létrejött termelőszövetkezeti kulturális bizottságok is, /Füzesgyarmat Vörös Csillag Mg, Tsz,, Dévaványa Lenin, Aranykalász Mg,Tsz,, Szeghalom Sárréti Tsz,, Okány Haladás Mg.Tsz, , stb,/ A művelődési bizottságok tagjai és a művelődési felelősök között szakképzett népművelő nem tevékenykedik. Függetlenített, vagy csatolt munkakörben 3 fő dolgozik. Nagyobb üzemeinkben szorgalmazni kell beállításukat, A közművelődési bizottságok és felelősök működésében különösen az első időszakban igen eltérő színvonalkülönbségek mutatkoztak, - nem sikerült mindenhol időben megalakitani ezeket a bizottságokat,