MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1959

1959-12-23 VB_76 - 1959_VB 76/28

r — 3 — . dl tudta Intézni* Pártunk művelődéal politikájával szeretaéte foglalkozni* Van a közsé­günkben 3 olyan tanító, akikre lenét támaszkodni* De ezt nem mondhat­juk általánosságban* A pedagógusokat évek óta járási szinten vonják ne marxista tanfolyamokra. Azonban ez a tanulás nem látszik meg raj­tuk* Közömbösek a marxista ideológiával, a társadalmi munkával szem­ben* Nem érdekli őket csak az, hogs mennyi fizetést kapnak* Már régen harcoltam azért* hogy engedélyezzék azt, hogy a tanítókat mi tanít­suk lent a községben* vonjuk be őket marxista oktatásba. így sokkal közelebb kerülnénk egymáshoz, másrészt tudnánk, hogy melyik tanító­nak hogyan tudunk munkájára számítani* Azon személyeket, akiket nem vont be a Járási Tanács, ml azokat helyileg vonjuk be az oktatásba.** Cserei Pál elvtárs. Népújság főszerkesztő4®* '* Van olyan jelenség, hogy egyes elvtársak a feladatokról csak nagy­vonalakban szeretnek beszélni, ettől nem mentes a járási, városi és Megyei Pártbizottság apparátusának egyes tagja sem* Ilyen több alap­szervezetnél is volt* hogs foglalkozni kell a kétfrontos harccal, stb* de arra kevésbé utaltak, hogy milyen jelenségek vehetők észre egyik* másik munkaterületen és ezek hogyan Ítélhetők meg* Nevezetesen olyan, mint az egyik községben, amikor az egyik tszcs-elnök arról nyilat­kozott, hogy ő tudja* kik azok a tszcs-ben, akik a mafeasabb szövet­kezetbe hajlandók áttérni és ezért ezekkel ő megalakítja a szövetke­zetet, akik pedig nem hajlandók* maradjanak ott. vagy menjenek ahová akarnak* Ss szektás megnyilvánulás* mert mellőzi ezeket, másrészt opportunizmus, mert a spontanitásra bizza a dolgot* Ilyen esetekben mindig a munícióval van baj, mert azok az elvtársak, akiknek ezt vinni kell, nem szállítják folyamatosan* Nem elég azt mondani, hogy a tanya­világban különösén fontos a szó* hanem azt fcs ki kellene fejezni, hogy milyen módon kell azt csinálni. Mindig az a legfontosabb, hogy a he­lyes elvi tételek a gyakorlati életben váljanak valósággá, mert külön­ben a helys elvi tótelek holt betűk maradnak. Hogy ezek ne maradjanak ennek, mindig fontos a tájékoztatás, hogy tudja minden kommunista, hogy taelyek az adott időben a legfontosabb feladatok. Tegnap felszó­laltak elvtársat* akik közvetlen a mezőgazdasággal is foglalkoztak é*^ a mezőgazdaságban dolgoznak* azonban egyetlen egytől sem hallottam, hogj az előttünk álló feladatokról részletesebben beszéltek volna. Véle­ményem szerint a tájékoztatás során bele kell élnünk magunkat az adott munkába és mérlegelni kell azt, hogy vajon én hogyan és ml módon csi­nálnám azt és ennek megfelelően kell adni a tájékoztatást* Sz azt jelen­ti, hogy ezzel gyarapltsuk a kommunisták ismereteit. £ nélkül elmara­dunk azoktól a követelményektől* amelyeket a társadalmi fejlődós ki­van tőlünk* A politikai*, gazdasági ismeretek gyarapodásának a tájé­koztatás nagyon fontos módja* de csak egyik része. Minden kommunistá­nak kell ós szüksége van arra, hogy személyesen törekedjen Ismeretei­nek gyarapítására* Van rá lehetőség,többek közöt* , a belpolitikai Ismeretek gyarapítására* ha hetenként eleivasmák a Belpolitikai szem­le egyik-másik elvi cikkét, a társadalmi ismerethez segítséget nyújt a Társadalmi Szemle, nem beszélve arról* hogy a pártnak naponta ott van a napilapja. Kern minden kommunista el ezzel a lehetőséggel* Pl* a Megyei Tanács apparátusának kb* 2oo dolgozójából van vagy 8o olyan munkatárs, aki semmilyen párt napilapot nem fizet elő. Szék közt; van kommunista Is." Baukó Mihály elvtárs* KISz.MB.tltkárai "Az ifjúsági otthonokfeai Kapcsolatbanía Megyei Pártbizottság és & Megyei Tanács hozott egy határozatot az ifjúsággal kapcsolatban* Mégis a sar­kadl és mezőkovácsházi járásban az ifiuság részére nincs biztosítva helylsóg*Ha kéthetenként, vagy havonkent dobálják az Ifjúságot Ida-oda,

Next

/
Oldalképek
Tartalom