MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1979
1979-07-16 PB_112 - 1979_PB 112/15
-4ténye önmagában is tükrözte, Brezsnyev elvtárs pedig megnyilatkozásaiban külön is kiemelte a Szovjetunió Kommunista Pártjának bizalomteljes viszonyát a Magyar Szocialista Munkáspárt politikája iránt, s azt a megbecsülést, amelyet a Magyar Népköztársaság élvez a Szovjetunióban. A Csepel Vas- és Fémmüvek kitüntetése alkalmával vendégeink részéről erőteljes hangsúlyt kapott a magyar munkások, egész dolgozó népünk iránti szovjet elismerés. A zárótárgyaláson, majd hazaérkezését követően Brezsnyev elvtárs nagy elismeréssel szólt magyarországi látogatásának baráti légköréről, a lelkes fogadtatásról ós a megbeszélések eredményeiről. Köszönetet mondott a gondosan összeállított programért és a figyelmes vendéglátásért. Országaink fontos okmányának értékelte a közös nyilatkozatot, s rámutatott arra, hogy az már kétoldalú kapcsolataink holnapját is tükrözi. Kádár János és Leonyid Brezsnyev elvtársnak a televízióban elmondott beszéde, a publikált pohárköszöntők és a kiadott közös nyilatkozat nagy hazai és nemzetközi érdeklődést váltottak ki. Kedvező fogadtatásra találtak a béke, az enyhülés, a leszerelés legfontosabb, időszerű kérdéseiben megfogalmazott állásfoglalások, a kommunista pártok alkotó útkeresésének móltatása, valamint az egyes országok nemzeti sajátosságai figyelembevételének, kölcsönösen jószándéku kezelésének Brezsnyev elvtárs által történt hangsúlyozása. TISZTELT PÁRTBIZOTTSÁG! O^y Párt- és kormányküldöttségünk Kádár János elvtárs vezetésével június 18-20 között baráti látogatást tett Bulgáriában. Tárgyalásokat folytatott a bolgár testvérpárt és kormány vezetőivel, barátsági nagygyűlésen találkozott a szófiai dolgozók képviselőivel. A látogatás alkalmával sor került az uj kulturális-tudományos együttműködési egyezmény aláirására.