MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1948. június 9. - 1950. december 15.
1950. július 6.
haszli Pál elvtárs a Mezőhegyes! ÁG,titkára. Hétfői nap befejeződött az aratás, egy község kivételével, ezért az aratás a mai naponfejeződik be, A défosz, 4-00 munkáshiánvt állapított meg. Majd 650 munkást állítottunk be, akik segítségével tudtunk csak elvégezni a munkát. Hiba volt az , hogy a szakembereink nem értettek a gépkezeléshez, továbbá a munkások 70 i^-a a N yilaspártnak volt a tagja, Nagy nehezen tudtuk kiválogatni a szakembereket, később komoly szabotálás volt, A csehszlovák gépeket megkaptuk,de nem kaptunk hozzá útmutatót, ezért nem tudták, hogyan fogjanak hozzá,nem voltak alkatrészek és ugyanakkor az útmutató komoly segitséget tudott volna nyújtani. Komoly hiba volt a Központ részérői,amikor mondtuk,hogy nem birjuk az aratást végezni és mégis csak 6 napra rá jöttek ki,ami a munkások munkakedvét elvette, ezért néhány mázsa buza elszóródott. Hiba még az is, hogy sok 15-16 éves gyerekek dolgoznál; a gépnél ezért nem birják eléggé a munkát, ezért van as,hogy egy nap csak 100Ó120 mázsát tudnak csépelni,vagy még annyit sem. Rossz az is,hogy vill^anynyal csépelnek és nem minden esetben van áram. Hiba még az is, hogy nincs viz, a gazdaságban már egy malac elpusztult a nagy hőségben es vigyázni kell a kocákra is,nehogy ettől a nagy hőségtol elpusztuljanak. Mikor erősebben utánanéztünk a dolognak 24 óra alatt biztosítva lett a viz, Áz igazgató, aki a pártvezetőségbe bent van kijött, hogy a párt politikai kérdésével nem foglalkozunk annyit,mint a gazdasági vonalával. A vizhiánnyal kapcsolatban felhívtuk a gazdaságíÉlelösök ,figyelmét hogy naponta 3 szor cseréljék a vizet. Minden üzemegységnél 2-4 őr van, akik éjszakai szolgálatot teljesítenek, vigyáznak a gabonára, . A partba 30-an jelentkeztek tagjelöltnek. Hittanra 34 fi-~ban jelentkeztek, Tarlóhantaa 33 ;»-os A cse pléshez ugy fogjuk biztosítani a munkásokat, hogy a gyerekeket átállítjuk a répamag szedéshez, a jószággondozok egy részét oedig beállítjuk a géphez, Ünytyiriszki elvtársiig Sarkadi- JB,titkár h.;/Sarkad/- Az aratással kapcsolatban megmutatkozott az, hogy nem szervezték meg jól a munkát, M egtörtént pl, Okányban, hogy azt híresztelték,hogy még az asszonyo- kat is be kell fogni az aratásba, 65 éveseket is, Sarkadon ifi brigádot, szervezetünk, . 2-3 szabotáló kulákot jelentettünk fel, akik szabotálták az aratást, A -zsadányi Vöröscsillag-tszcs munkásai szerencse észrevették a kulák által bedobott karókat, ami biztos törést idézett volna elő, A zsadányi tszcs. 160-0., búzát szállított be,. Minden szocialista szektorbari^megkezdődött a cséplés, A sarkadi gépállomásnál baj van, A Lenin és Dózsa tszcs, civakodnak és összevesztek,mert as elegátort a lenin tszcs-nek ítéltük és a flózsa haragszik, okolja a Gépállomást, A Dózsa tszcs, elnöke azt a kijelentést tette, hogy nem fog 2 hétig áaehordani, illetve elcsépelni, -• - .