150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)
Geday Gusztáv: Az iskolaalapító dr. Entz Ferenc élete és munkássága (1805-1877)
szaknyelvezetünk is) és tudatosította a XIX. század közepén az ország közvéleményével, hogy hazánkban az egyik fontos feladat - gazdasági, ökológiai és társadalmi adottságaink folytán - a haszonkertészet kialakítása. A haszonkertészethez szükséges haszonkertészek kiképzését megfelelő iskola alapításával biztosította. Nemcsak a Kárpát-medence számára képzett a szükségletnek megfelelő haszonkertészeket, hanem a szomszéd államok (Románia, Szerbia) részére is szaktanárokat oktatott, akik az ottani kertészeti tanítás területén az első lépéseket sikeresen tették meg. Az iskola alapításánál nem anyagi haszonvágy, hanem a magyar kertészet és szőlészet szolgálata sarkallta. Példája nyomán alakultak meg a különböző hazai kertészeti és vincellériskolák. Megállapítandó, hogy dr. Entz Ferenc iskolájának alapítása jelenti a magyar kertészet történetében annak a szakoktatási intézménynek a létesítését, amely másfél évszázada tanítja alapítója szellemében sikeresen a magyar kertészek, szőlészek fiatal generációit. Bár a kertész Entz Ferenc Mezőkomáromban bontakozott ki, azonban a pesti száraz homoki kertészeti munka eredményességének a biztosítása alaposan igénybe vette - energiája mellett - élettani ismereteit is. Tapasztalta, hogy az a kertészet, amely a hűvösebb Dunántúlon sikeres, itt mást, többet kíván. A receptúra kertészet nem elegendő, hanem csak a természetrajzi alapokra helyezett termesztés ad kifogástalan gazdasági eredményt. Kifejlesztett termesztési módszereit nem rejtette véka alá, hanem minden fórumot megragadott azok ismertetésére. Tanintézetében, a különböző előadásokon, ugyanúgy terjesztette eredményeit, mint a hazai szaksajtó hasábjain. Irodalmi működése nemcsak a szakembereket ragadta magával, hanem élvezetes, humoros, anekdotizáló, kedves, lebilincselő stílusa - Jókai Mór népszerűsítő kertészeti munkáitól eltekintve - páratlan az egész magyar kertészeti irodalomban. Korában a gyümölcsfajták tömege került be részben nyugatról, részben pedig a hazai tájakról termesztésünkbe. Mivel a külföldi fajták neveit keverték (néha tudatosan is), a hazaiaknak pedig nem volt pontos az egész országban elfogadott elnevezése, óriási zűrzavar uralkodott a nevek tömkelegében is. Ezen a téren rendet kellett teremteni. Entz Ferenc kezdte meg a gyümölcsfajták azonosítását: kiválogatta és értékelte a fajtákat morfológiai, gazdasági szempontból egyaránt, majd az értékesek neveinek egységesítésére törekedett. Faiskolájában a legkiválóbb gyümölcsfajták szaporításával módot nyújtott olyan kevés fajtából álló gyümölcsösök telepítésére, amelyek az üzemi gyümölcstermesztés alapjai lehettek volna. Kortársai azonban értetlenül fogadták, elképzeléseit csak az 1930-es években lehetett megvalósítani. A gyümölcstermesztésben természettudományos megalapozottságú munkájával kialakította elméletileg a hazai viszonyokra alkalmazott gyümölcsészeti technológia alapjait. Tanításainak zöme, mivel élettani alapokon nyugodott, ma is helytálló (ültetés, metszés, öntözés, stb.). A zöldségtermesztésben - vagy ahogyan korában nevezték, konyhakertészetben- a legapróbb termesztéstechnikai eljárásoknál is azok élettani magyarázatát nyújtja. Igen nagy gondot fordított a korában a városok közelében mind nagyobb jelentőségre jutó hajtatásra az úgynevezett „üzdére”. Felhívta a figyelmet a zöldségfélék magtermesztésének hazai elmaradottságára és az itthon megtermelhető konyhakerti növények magtermesztési lehetőségeire. Nagy gondot fordított a gyógy- és fűszernövények termesztésére, amelyek legtöbb hazai kertben ott virultak. Hivatott kézzel kell velük bánni- hangsúlyozta -, mert az áldás hamar válhat átokká. Nem elég okszerűen művelni, hanem azok gyógyerejét is szükséges minél jobban megismerni. Kertészeti javaslatait szívesen fogadták, de szinte az összes termelő rosszallásával találkozott, amikor a képzelt eredményekre büszke magyar nemzetet 20
