Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)
6. A gazdasági mechanizmus reformja után
rásával rendelkezett. Acélszabványokhoz nem volt nehéz hozzájutni: át lehetett venni a német, angol, francia, japán és amerikai szabványokat. Ebből a Szovjetunió élenjárt a GOSZT-szabványokkal. Egyedüli akadály: - a KGST szakmai köreinek egybehangzó véleményével egyezően - a vaskohászati gyártástechnológiák berendezéseinek hiányossága volt. Hazánkban a helyzetet „ostobaságok" is tovább bonyolították. így pl. a teherautók, autóbuszok és kapcsolódó nehéz jármüvek motorjainak fejlesztési programjához a Csepel Autó konstruktőreinek az illetékes minisztérium azt az utasítást adta, hogy az új, nagyobb teljesítményű motor konstrukciót csakis magyar szabványos acélokból tervezhetik. Ezzel a megkötöttséggel a magyar konstruktőröket kizárták a nemzetközi versenyből. Mi volt ennek a hátterében? Az a tarthatatlan elv, hogy a magyar acélszabványok korszerűsítésével a hazai kohászat (acélgyártás) technikai adottságaihoz kell igazodni, s mivel ez a technikai adottság nagyon szegényes volt, azért a korszerű technikát (pl.: üstkemencét, vákuumozót, kaliberező hengerállványokat, kikészítő berendezéseket) nélkülöző vaskohászat többféle korszerű acélt (pl. nemesacélt) nem tudott, illetve csak többletköltséggel volt képes gyártani. A szabványosítási elvvel természetesen a kohászati üzemek egyetértettek, mert a fejlesztéshez nem volt anyagi forrásuk. Hogy példánál maradjunk, a Csepel Autó magyar szabványos acélokból tervezett motorja nem felelt meg a győri motorgyár követelményeinek (mert nagyrészt Győr nyugati exportra is gyártott), ezért a nürnbergi MAN-motor licencét vásárolta meg, amely természetesen a német DIN-szabvány szerinti acélokra épült. Ezeknek gyártását Diósgyőrre programozták, s ezt a gyár teljesítette, igaz, hogy technológiai fogyatékosságok miatt csak minőségi szelektálás útján. De szelektálással teljesítette Diósgyőr a tetemes súllyal rá nehezedő haditechnikai programot is, amelyekre nem szabványok, hanem szigorú és speciális katonai átvételi előírások vonatkoztak. A szelektáló gyakorlat - magától értetődően - komoly gazdasági hátránnyal járt. A diósgyőri „ketrecből" is csak a fejlesztés lehetett a kitörés útja. Diósgyőr műszaki vezetése végül is meggyőzte a kormányt a gyár fejlesztésének szükségességéről, és ez „nemesacélgyártás fejlesztése" címen kormányprogram lett. Néhány részletét a Kohó és Gépipari Minisztérium megfogalmazásában a következők szó szerint tartalmazzák:
